A varázsóra

Francia mese

varázsóra
Élt egyszer egy gazdag ember, akinek volt három fia. Mikor felnőttek, a legidősebbet elküldte, hogy utazgasson, és ismerje meg a nagyvilágot. Három év is eltelt, mire a fiú visszatért. Előkelő hintón érkezett, cifra ruhában, s az apja olyan büszke volt rá, hogy tüstént csapott a tiszteletére egy nagy ünnepséget, ahová minden rokonát és ismerősét meghívta.
A mulatság után a középső fiú rimánkodni kezdett az apjának, hogy ugyan őt is engedje el a világba szerencsét próbálni. Az apja beleegyezett, és megígérte, hogy ha ugyanúgy megcsinálja a szerencséjét, mint a bátyja, őt is meg fogja jutalmazni. A középső sem ment haza három évnél előbb, de mikor végre hazatért, az apja vele is olyan elégedett volt, hogy nagy vigasságot rendezett számára.
A legkisebb fiú, akit Jeniknek hívtak, szintúgy vágyott volna világot látni. Csakhogy őt mindenki annyira butának tartotta, hogy az apja nem igen látta értelmét annak, hogy elengedje.
-Ugyan mi hasznod lenne belőle, te együgyű? – förmedt rá gorombán.
De végülis az apja rábólintott, és útnak indította. A szíve mélyén még örült is, hogy megszabadul féleszű fiától.
Egy nap, mikor Jenik egy mezőn sétált keresztül, belebotlott néhány pásztorba, akik éppen egy kutyát akartak megölni. A fiú könyörgött, hogy ne bántsák, inkább adják neki az állatot. A pásztorok beleegyeztek, így Jenik a kutyával az oldalán folytatta az útját. Nem sokkal később egy cicát sikerült ugyanígy megmentenie, kicsivel odébb pedig egy kígyót szabadított meg a biztos haláltól.
Immáron négyesben folytatták útjukat: elöl Jenik, mögötte a kutya, a cica és a kígyó.
A kígyó aztán így szólt a fiúhoz:
-Arra kérlek, kövess engem!
Ősz lévén a kígyók lyukakba szoktak húzódni, ám ez a kígyó egyenesen az uralkodójához ment, a kígyók királyához.
-A királyom biztosan meg fog szidni, amiért olyan sokáig távol maradtam, hiszen mindannyian a téli szállásunkra vonulunk ilyenkor. Ám ha elmondom neki, hogy milyen nagy veszélyben voltam, és a segítséged nélkül meghaltam volna, biztosan megjutalmaz. Ha megkérdezi, mit kérsz cserébe, válaszd azt az órát, mely a falon lóg. Az egy varázsóra, amit ha megdörzsölsz, minden kívánságodat teljesíti.
Minden úgy történt, ahogy a kígyó mondta, és hamarosan már Jenik birtokában volt a varázsóra. Először egy nagy vekni kenyeret meg finom kolbászt kért tőle, mert már kopogott a szeme az éhségtől. Aztán azt kívánta, bárcsak egy puha ágyban fekhetne, s az is egy szempillantás alatt előtte termett.
Másnap kipihenten ébredt, és elindult hazafelé. Másra sem tudott gondolni, mint a csodás ünnepségre, amit majd az apja tart a tiszteletére. Ám mikor az apja meglátta őt ugyanabban a szegényes gúnyában, amiben elindult, alaposan leszidta, és nem hogy mulatságot nem tartott a számára, de visszaküldte kályhát pucolni a házba. Szegény Jenik fekete lett a sok koromtól, de ennél is sokkal jobban bántotta őt apja viselkedése.
Három nap múltán megunta a szomorkodást, és úgy vélte, remek lenne kívánni az órától egy háromszintes palotát, ami gyönyörű bútorokkal van berendezve. Megdörzsölte hát az órát, és a palota máris ott állt a szeme előtt.
Jenik megkereste az apját, és így szólt hozzá:
-Édesapám! Maga nem tartott nekem ünnepséget, de engedje meg, hogy én rendezzek magának egy mulatságot!
Odavezette a palotához apját, akinek a szája is tátva maradt a csodálkozástól a lenyűgöző gazdagság láttán. Jenik kérte, hogy hívjon meg minden rokont, barátot és szomszédot, hadd vigadjanak ők is.
Az apja így is tett. Minden vendég csak ámult és bámult a temérdek pompás étel, ital, és az ezüst étkészletek láttán.
Jenik ezután azt kérte az apjától, hogy hívja meg a királyt meg a lányát is az ünnepségre. A fiú hatlovas aranyhintót küldetett értük, s a jeles meghívottakat annyira lenyűgözte a hintó látványa, hogy nyomban helyet is foglaltak benne, s indultak Jenikhez. A fiú újra megdörzsölte az órát, s azt kívánta, hogy az utat márvány borítsa be. A királyt teljesen elbűvölte a látvány, még soha nem utazott ilyen álomszép úton.
Ám Jenik palotája még ennél is szemet gyönyörködtetőbb volt. Néhány finom fogás után maga a király kérte Jenik apját, hadd legyen a fiú a lánya hitvese. A menyegzőt ott helyben meg is tartották, és a király elégedetten hagyta hátra lányát a férjével az elvarázsolt palotában.
Ám Jenik valóban nem volt egy eszes fiú, s nagyon hamar unni kezdte a feleségét. A hercegnő sem volt boldog a fiú oldalán, és addig faggatta a férjét, míg az el nem árulta, hogyan varázsol annyi csodás dolgot maga köré. Jenik mindent elmesélt a varázsóráról, a hercegnő pedig nem nyugodott addig, míg meg nem szerezte. Akkor aztán egy hintót kért magának, amivel meg sem állt az apja palotájáig. Onnan magával vitte udvarhölgyeit, akikkel egyenest a tengerpartig mentek. A hercegnő egy palotát kért az órától a tenger közepére, ahová egy híd vezetett. Miután a hercegnő bement az udvarhölgyeivel a palotába, megdörzsölte az órát, és a következő pillanatban a hídnak már nyoma sem volt.
Jenik nagyon magányosnak érezte magát, ráadásul apja, testvérei és minden ismerőse kinevette őt. Csak a kutyája és a cicája maradtak neki, akikkel felkerekedett, hogy egy olyan helyen telepedjen le, ahol nem ismerik, és nem gúnyolják őt.
Ahogy mendegélt, egy csapat varjú szállt el felette, s azok éppen arról beszéltek, hogy milyen csodálatos palotát láttak a tenger közepén. Jenik azonnal rájött, hogy csakis a felesége rejtőzhetett el ott.
Azonnal a tengerpartra sietett, majd így szólt a kutyához és a cicához:
-Te nagyon jó úszó vagy, kiskutyám, te, kiscicám, pedig nagyon könnyű. Ugorj a kutya hátára, aki elvisz téged a palotáig. Ott rejtőzz el az ajtó mögött, aztán surranj be, és próbáld meg ellopni a varázsórát!
A kutya és a cica így is tettek. Nem tartott sokáig, hogy a cica rátaláljon az órára, amit a hercegnő a pincében rejtett el. Mikor elindultak visszafelé, a cica arra kérte a kutyát, hogy ne szóljon hozzá út közben, aztán a szájába vette az órát. A kutya egy darabig nem is szólt semmit, de aztán megkérdezte:
-Nálad van az óra?
A cica nem felelt, nehogy kiessen az óra a szájából. De a kutya újra kérdezgette, és a cica nem tudta megállni, hogy ne válaszoljon:
-Igen, nálam van- mondta, és az óra abban a pillanatban belehullott a tengerbe.
A kutya és a cica egymást hibáztatták. Aztán a cica elkapott egy arra ficánkoló halacskát, gondolta, legalább egy jó vacsorát készíthetnek belőle.
-Jaj, engedj el, kérlek – könyörgött a hal –, kíméld meg az életemet!
-Rendben, de csak akkor, ha megtalálod nekünk az óránkat! – szólt a cica.
A hal teljesítette a kérést, így a kutya és a cica visszavihették Jeniknek a varázsórát. Jenik megdörzsölte az órát, és azt kívánta, soha nem szabadulhasson ki a hercegnő a tenger közepére varázsolt palotájából. Aztán hazatért a családjához, és boldogan éltek a kutyájával és cicájával élete végéig.

Illusztráció: Rahul Zota képe alapján

Közzétéve ekkor: 2016.02.02. @ 13:24 A varázsóra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva