A kőleves

2013. november. 10.

Magyar népmese

 kől

Élt egyszer egy szegény legény, aki elindult a nagyvilágba, hogy szerencsét próbáljon, vagy legalább megokosodjon. Ment-mendegélt hegyeken-völgyeken át, mikor egy kis faluba ért. Nem hozott sok elemózsiát magával, s annak is már a végére ért. A gyomra már erősen korgott, s azt gondolta, hogy a faluban a jó emberek majd biztosan megkínálják némi ennivalóval.

Bekopogtatott egy házhoz, ahol egy idős néni nyitott ajtót.

– Mi járatban vagy, édes fiam? – kérdezte a legényt.

– Hosszú út áll mögöttem, szeretnék egy kicsit megpihenni, és ha még meg is kínálna pár falat ennivalóval, azt nagyon megköszönném!

A módos néne azonban így felelt:

– Ó, fiam, nincsen nekem semmim, amit adhatnék, ami kevés ennivalóm van, az nekem is kell.

Elköszönt hát a legény, majd sorra bekopogtatott még néhány háznál, de ugyanígy járt. Nem kapott sem szállást, sem ennivalót.

Gondolta, el is hagyja menten ezt a falut, de aztán a legutolsó háznál hangosan így kiáltott:

– Nem baj, ha nem kaptam semmit! Csinálok magamnak kőlevest!

Mikor az egyik falusi ezt meghallotta, rohant a szomszédokhoz elújságolni, hogy ez a szegénylegény kőből akar levest csinálni. Erre a sok kíváncsi, fukar falusi mind odacsődült a legény köré, mert látni akarták, ugyan hogyan készül a kőleves.

– Ha adnak egy fazekat, máris hozzákezdek – szólt a legény, és az egyik asszony máris hozott neki egyet.

A legény ezután fogott egy jókora darab követ, lemosta a pataknál, és beletette a fazékba. Aztán megtöltötte az edényt vízzel, gallyakból tüzet rakott, és az egészet feltette a tűzre.

Egy asszony ekkor megkérdezte, hogyan fogja ízesíteni.

– Hát így is nagyon finom – felelte a legény -, de ha lenne benne egy kis só, még jobb lenne.

Erre máris akadt egy ember, aki hozott bele sót.

A legény kavargatta a levest, és közben derűsen kóstolgatta. A falusiak nem bírtak a kíváncsiságukkal, kérdezgették, hogy milyen íze van.

– Nagyon ízletes, de még jobb lenne egy darab káposztával, meg pár szem krumplival – mondta a legény.

Na, rögtön akad olyan, aki hozta a levesbe a zöldségeket.

A legény azokat is beletette, aztán főzött tovább, és újra megkóstolta a levest.

– Most már igazán finom, de még jobba lenne egy darabka kolbásszal meg egy kis szalonnával.

Erre tüstént akadt valaki, akitől ezeket is megkapta, és mindet szépen beletette a levesbe.

Mikor megfőtt a leves, a legény jó étvággyal megette az egészet. Csak a kő maradt a fazék alján.

– Hát a kővel mi lesz? – kíváncsiskodtak a falusiak.

– Jól megmosom, és elteszem a tarisznyámba, hogy ha még egyszer ilyen faluba tévedek, ahol híján vannak a vendégszeretetnek, és nem kínálnak szívesen egy szegénylegényt, akkor újra elő tudjam venni, hogy kőlevest főzzek belőle! – válaszolta a legény, és otthagyta a csodálkozó falusiakat.

Illusztráció: W.Heath Robinson rajza alapján




TrackBack URI | Hozzászólások RSS

Szólj hozzá!

Név

E-mail

Honlap

Mondd el mit gondolsz

    2017. október
    h k s c p s v
         
     1
    2345678
    9101112131415
    16171819202122
    23242526272829
    3031