A boszorkány átka

2014. június. 21.

Izlandi mese

Élt egyszer egy király, akinek fiát Sigurdnak hívták. Ez az ifjú nem csak jóképű volt, hanem erős és eszes is. Atyja egy nap elérkezettnek látta az időt, hogy így szóljon fiához:

– Az idő elszállt felettem, édes fiam. Nem tudom, meddig élek még, de szeretném látni, hogy megnősülsz, ezért az a kívánságom, hogy keress egy magadhoz illő leányt, és vedd feleségül!

Sigurdnak nem volt ellenére atyja óhaja, de tanácsot kért, hogy merre keresgéljen megfelelő feleség után.

– Ismerek egy országot – felelte az apja -, az ottani király leánya lenne számodra a legmegfelelőbb.

Sigurd búcsút intett apjának, és felkerekedett a királylányhoz, akit apja tanácsolt neki. Amint megérkezett, megkérte a királytól a leány kezét. A király boldogan beleegyezett egy feltétellel, hogy Sigurd ameddig csak tud, ott marad mellettük, mert ő már öreg és gyenge a kormányzáshoz.

Az esküvő után Sigurd boldogan élt feleségével, és a királyt is támogatta az ország ügyeinek intézésében. Egy esztendő múltán Sigurdnak és feleségének kisfia született. A gyermek két esztendős volt, mikor érkezett a szomorú hír, hogy Sigurd édesapja meghalt. Az ifjú rögtön hajóra szállt feleségével és gyermekével, hogy hazatérjen saját országába.

Napokon át hajóztak, s már csak egy napra voltak otthonától, mikor olyan szélcsend lett úrrá a tengeren, hogy a hajó tapodtat sem haladt tovább. Sigurd és felesége a fedélzeten álltak a kisfiúval, nézték a tengert, a legénység viszont mind mély álomba merült. Kis idő múltán Sigurdot is elnyomta az álom, s a királyné egyedül maradt gyermekével. Hamarosan valami feketeséget pillantott meg a tengeren, ami egyenest felé közeledett.

Ahogy egyre közelebb ért, a királyné látta, hogy egy csónak az, s benne ül valaki.

witch1Nemsokára a csónak a hajó mellé ért. Ekkor már tisztán látszott, hogy a csónak kőből van, s belőle egy irtózatosan csúf boszorkány lépett a fedélzetre. A királyné úgy megijedt a rútság láttán, hogy egy hang sem jött ki a torkán, kiáltani sem volt ereje, hogy felkeltse férjét vagy a matrózokat.

A következő pillanatban a boszorkány odalépett hozzá, kitépte a gyermeket a kezéből, és a padlóra fektette. Ezután levette a királynőről a finom ruhákat, majd a kőcsónakba ültette.

– Légy átkozott, királyné! – szórta az átkokat a gonosz banya. – Ez a csónak elvisz téged bátyámhoz a Föld alatti világba, s onnan sosem térsz haza!

A királyné dermedten ült az útnak induló csónakban, míg végül szem elől tűnt a tengeren. Ekkor a kisfiú szívszaggató sírása törte meg a csendet. A boszorka a királyné alakját öltötte magára, próbálta elcsendesíteni a gyermeket, de minden próbálkozása hiábavalónak bizonyult. Lement hát Sigurdhoz, mérgesen felkeltette, és otrombán leszidta, amiért egyedül hagyta őt a fedélzeten. Sigurd megdöbbent a királyné szavain, mert még sosem hagyta el egyetlen durva szó sem felesége száját, de ráhagyta a dolgot, és ő is megpróbálta csitítani a kisfiút. De a gyermeket ő sem tudta megnyugtatni.

Végre feltámadt a szél. Sigurd felkeltette a matrózokat, és hamarosan hazaértek atyja országába. A birodalom alattvalóin mély gyász ült, mindenki szomorú volt a király halála miatt, de nagyon megörültek Sigurd érkezésének, tudván, hogy ő lesz az új uralkodó.

A kisfiú továbbra is csak sírt, ezért Sigurd egy palotabéli dajkához fordult segítségért, és az ő gondjaira bízta a gyermeket. Amint a lány a karjába vette a fiút, az abbahagyta a sírást, és végre olyan nyugodtan viselkedett, ahogyan mindig azelőtt.

A királynak egyre inkább szembetűnő volt felesége változása, hitvese ugyanis makaccsá és gőgössé vált. A változás mások számára is feltűnt. Volt az udvarban két ifjú legény, akik sok időt töltöttek sakkozással. A szobájuk éppen szomszédos volt a királyné hálótermével, és napközben gyakran hallották a királyné hangját is.

Egyszer jobban odafigyeltek arra, hogy mit beszél, és bekukucskáltak egy falrésen át a szomszédos szobába. A királyné éppen azt mondta, hogy minél jobban kitátja a száját ásítás közben, annál inkább visszaváltozik ocsmány trollá. S ahogy ezt kimondta, egy hatalmasat ásított, és egy félelmetes troll alakját vette fel. Ezután megmozdult a padló, és egy háromfejű óriás mászott elő egy nagy tállal, ami tele volt hússal. A két csúfság testvérként üdvözölte egymást, aztán mohón falni kezdték a húst, míg üres nem lett a tál. Miután jóllaktak, a háromfejű szörnyeteg elment, a troll pedig visszaváltozott szépséges királynévá.

A két ifjú megdöbbent a látottakon, s már tudták mi az oka a királyné változásának, s annak, hogy a királyi asztalnál miért eszik olyan keveset.

De térjünk vissza most a történet elbeszélésében a király kisfiához, aki csak azután hagyta abba a keserves sírást, miután egy kedves dajka gondjaira bízták.

Egy este, miután a lány gyertyát gyújtott, kezébe vette a gyermeket, s ekkor hirtelen felpattant néhány deszka a padlóról, s a keletkezett nyíláson át előjött egy gyönyörű, fehér lenruhába öltözött nő. A derekán vastag vasövet viselt, ami egy vaslánchoz volt erősítve, melynek a vége nem látszódott, a padló alatt folytatódott a mélybe.

A gyönyörű nő a dajkához lépett, kivette a kezéből a gyermeket, és erősen magához szorította. Majd visszaadta a lánynak, ő maga pedig eltűnt a föld alá, pontosan ott, ahonnan előjött.

A lány nagyon megrémült, de nem szólt senkinek egy szót sem a történtekről.

Másnap azonban minden megismétlődött, a lenruhás nő újra eljött, s ezúttal szólt is a lányhoz néhány szót:

– Kettő elment, csupán egy maradt!

A lány még jobban megijedt, bár nem érezte úgy, hogy a gyönyörű nő fenyegetést jelentene a gyermek számára, hiszen úgy viselkedett vele, mintha csak a sajátja volna. A lány úgy gondolta, a nő nyilván azért mondta e szavakat, mert már két este is eljött, s már csak egyszer fog feltűnni.

Végül a lány meggondolta magát, s úgy döntött, mégiscsak beszámol a királynak a lenruhás nőről, s miután mindent elmondott, arra kérte a királyt, legyen ott a szobában, hogy saját szemével láthassa.

witch2A király oda is ment a kellő időben. Leült egy székre, s kezét az oldalán lógó kardjára támasztotta. Nemsokára felemelkedtek a deszkák, és megérkezett a fehér ruhás nő. A király amint megpillantotta, rögtön ráismert szeretett feleségére. Nem habozott egy pillanatig sem, előrántotta a kardját, és egy hatalmas csapással eltörte a pengével a vasláncot, mely a királynét rabságban tartotta. Abban a pillanatban irtózatos zajok és hangos dübörgés hangzott a föld alól, s a föld úgy remegett, hogy a palota is vele együtt mozdult. De kis idő múltán a zaj és a remegés abbamaradt, és a király végre megölelhette szeretett feleségét. Megölelték egymást, és királyné ezután elmesélhette, mi történt vele: hogyan érkezett a boszorkány a hajóra, mikor mindenki aludt, és hogyan vitte el őt a kőcsónak.

– Mélységesen sötét tájakon át vezetett a csónak útja – mesélte a királyné -, míg el nem értünk a Föld alatti világba, ahol egy háromfejű óriás várt rám. Azt mondta, hogy soha többé nem térhetek haza, és feleségül akart venni. De én visszautasítottam, ezért bezárt, és azzal fenyegetett, hogy sosem nyerem vissza a szabadságomat, csak ha beleegyezem a nászba. Egyre csak azon tanakodtam, hogyan szabadulhatnék tőle, ezért azt mondtam, hozzámegyek feleségül, feltéve, ha megengedi, hogy felmehessek a fenti világba, és láthassam a fiamat egymás után három estén. Az óriás elengedett, de hogy meg ne szökjek, egy vasból készült övet tett a derekamra, amit egy vaslánchoz erősített. A másik végét a saját derekára kötötte, s a szörnyű hangokat ő adta ki, mikor a láncot olyan hirtelen elvágtad. Akkor az óriás a mélybe zuhant, s biztosan halálra zúzta magát.

A háromfejű óriás valóban a palota alatt feküdt, ott is lehelte ki a lelkét. Végre a király is megértette, hogy a felesége miért változott meg annyira. Álhitvesét az óriás után dobták, s a gonosz banya is ott végezte a föld alatti világban. A két ifjú, akik éjjelente sakkoztak, csak most merték elárulni a királynak, mit láttak, mert féltek az ál-királyné varázserejétől.

A valódi királyné végre visszatérhetett szeretett férje és gyermeke mellé. A segítőkész dajkát bőségesen megjutalmazták, hálából csodaszép ajándékokkal halmozták el, és egy nemesemberhez adták feleségül.

Illusztráció: H.J.Ford




TrackBack URI | Hozzászólások RSS

Szólj hozzá!

Név

E-mail

Honlap

Mondd el mit gondolsz

    2017. október
    h k s c p s v
         
     1
    2345678
    9101112131415
    16171819202122
    23242526272829
    3031