Ignác és az igazgyöngyök

2011. június. 21.

Hol volt, hol nem volt, egy távoli faluban, élt egyszer egy szegény parasztlegény, akit Ignácnak hívtak. A falu legszebb lánya volt a mátkája, Anna. A két szerelmes sülve-főve együtt volt. Csak egy nagy bánat emésztette szegény Ignácot: olyan szegény volt, mint a templom egere. Szerette volna kedvesét minden széppel elhalmozni. Annát mindez nem érdekelte, szerette a fiút szegényen is.

Egyik éjjel Ignác a viskója ablakában nézelődött. Egyszer csak gyönyörű, csillogó szikrázást pillantott meg az erdő felől. Gondolta, utánajár a dolognak. Egyre közelebb és közelebb ért a csillogáshoz, amikor meglátta, hogy egy tisztáson kicsiny tündérleányok és tüdérifjak játszanak. Nemcsak a ruhájuk csillogott, hanem a parányi kis gömbök is, amikkel labdáztak. Ezek a kis gömbök ugyanis csodaszép igazgyöngyök voltak. Ignác egy bokor mögül nézte a vidám kis tündéreket. Éjféltájban igencsak elfáradtak, és mindnyájan lefeküdtek aludni egy fa tövébe. Ignác már indult is volna hazafelé. Mikor eszébe jutott valami: „Mért ne vihetném magammal ezeket a kis gyöngyöket? Hisz a tündérek csak labdának használják, viszont milyen gyönyörűek lennének az én Annám nyakában”.

Hamar előbújt a bokor mögül, és összeszedte a parányi gyöngyöket, azután indult is haza. Hihetetlenül boldog volt, hogy végre megajándékozhatja Annát ilyen értékes dologgal. Egész éjjel le sem hunyta a szemét, szorgosan dolgozott: egyenként kilyukasztotta az igazgyöngyöket, aztán felfűzte őket egy vékony kis cérnára. Reggelre el is készült a gyönyörű igazgyöngy-nyaklánc.

Első útja mátkája házához vezetett.

–   Jó reggelt, Anna!

–   Szervusz, Ignác – köszöntötte a lány.

–   Hoztam neked valamit, remélem tetszeni fog.- mondta csillogó szemekkel Ignác, és elővette a zsebéből a nyakláncot.

–   Ez csodaszép!- ámuldozott Anna, mikor megpillantotta a láncot. – De hát honnan vetted, hisz ez borzasztóan értékes!

Ignác azt felelte, hogy az erdőben találta.

Anna egész nap büszkén viselte a nyakéket, és a faluban mindenki irigykedve figyelte.

Csakhogy az erdőben a kis tündérek miután felébredtek, izgatottan keresték az eltűnt gyöngyöket. Átkutatták az egész erdőt, benéztek minden bokor alá, de kis igazgyöngyöket nem lelték sehol. Aztán úgy gondolták, hogy már csak egy helyen kereshetik: a faluban. Nem kellett sok idő, hamar észrevették a gyöngyöket Anna nyakában, aki peckesen sétált fel s alá a főutcán. Odaszaladtak a lányhoz, felkapták, és egy pillanat alatt eltűntek vele az erdőben. Mikor a falusiak ezt meglátták, ijedtükben mind beszaladtak a házaikba, és magukra zárták az ajtót. Ekkor jött arra Ignác, aki éppen Annát kereste. Furcsállotta, hogy senki sincs az utcán. Bekopogott a kovács házába, aki ajtót is nyitott.

–   Jó napot, öregapám. Nem látta a mátkámat, Annát?

–   Dehogyisnem láttam, édes fiam. Őt bizony elvitték a kis tündérek.

Ignác nagyon megrémült, és kérte a kovácsot, hogy mondjon el mindent részletesen arról, ami történt.

A fiú nagyon elkeseredett. „Hol keressem Annát?”- kérdezte magában.

Leszállt az éj. Ignác nem bírt aludni, a faluban sétált, erősen gondolkozott, mitévő legyen, mikor az erdő felé pillantott, és meglátta az ismerős szikrázást. „Ezek biztosan megint a tündérek” – gondolta, és rohant egyenest az erdőbe. Mikor a tisztásra ért, látta, hogy valóban a kicsiny tündérek játszanak ismét. Odaugrott elébük, és már éppen meg akarta kérdezni, hogy merre találja Annát, de a kis tündérlányok és tündérifjak úgy megijedtek tőle, hogy azon nyomban elszaladtak. A kis tünemények eltűntek egy óriási fa mögött. Ignác hamar utánuk szaladt, és észrevett egy kis üreget a fa tövében. Bebújt a lyukon, és jó hosszan mászott a kis alagútban, mikor egyszercsak vége lett az üregnek, és Ignác kimászott belőle. Gyönyörű helyen találta magát, körülötte mindenütt játszó, nevető piciny tündérek voltak a virágos, zöld gyepen. Helyenként kristálytiszta források bugyogtak a földből. Mikor a tündérek meglátták őt, körbevették, és rákiáltottak.

–   Mit keresel a mi világunkban?

–   A mátkámat keresem. Tudom, hogy ti vittétek magatokkal – felelte Ignác.

–   Igen, valóban van nálunk egy fiatal lány, de őt nem viheted magaddal – mondta az egyik tündérfiú -, de ha látni akarod, gyere velünk.

Ignác követte a tündéreket, akik egy tisztásra vezették. A tisztás közepén egy gyönyörű leány kőszobra állt, s mikor Ignác közelebb lépett a szoborhoz, hát látja, hogy a leány nem más, mint Anna.

Dühösen kiabált a tündérekre:

–   Mit tettetek vele? Azonnal keltsétek életre ezt a lányt!

–   Nem tehetjük – válaszolták a tündérek. – Ez a lány ellopta legszebb igazgyöngyeinket, s ezért bűnhődnie kell.

Ignác rádöbbent, hogy minden az ő hibájából történt. Elmagyarázta a tündéreknek, hogy az igazgyöngyöket ő vette magához, hogy ajándékba adhassa a lánynak.

A kis tündérek nagyon meglepődtek, mikor megtudták az igazságot. Elgondolkoztak, összesúgtak-búgtak, majd egyikük így szólt:

–   Elhisszük, hogy csak kedveskedni akartál a gyöngyökkel, de meg kell értened, hogy nem engedhetjük, hogy bárki elvegye tőlünk. Visszavarázsoljuk, és szabadon engedjük a lányt, de csak egy feltétellel.

A tündérek egy tóhoz vezették Ignácot. A tó túlpartján egy kis viskó állt.

–   Látod azt a viskót?- kérdezték.- Abban a kunyhóban egy törpe lakik, aki évekkel ezelőtt elfogta egy társunkat, azóta rabságban tartja, és dolgoztatja. Mi nem tudjuk kiszabadítani, de ha neked sikerül, elengedjük a mátkádat.

–   Rendben van – felelte  Ignác, és rögtön útnak is indult.

Hamar átúszott a tó túlsó partjára, és bekopogott a viskó ajtaján.

A törpe ajtót nyitott neki. Ignác elmesélte, hogy mi járatban van. Még a kis tündért is megpillantotta. Az egyik sarokban ült megkötözött kezekkel.

Miután a törpe végighallgatta a fiút, így szólt:

–   Szabadon engedem a kis tündért. Csupán egyetlen kérdésemre felelj.

–   Mi lenne az? –kérdezte Ignác.

–   Ha megmondod, hány éves vagyok, magaddal viheted a tündért. De vigyázz! Csak egyetlen esélyt kapsz, hogy eltaláld a koromat. Ha nem sikerül, a tündér nálam marad.

Ignác nagyon elszomorodott. Honnan tudhatná meg, hogy ez a törpe hány éves.

A tó partján üldögélt, lehajtott fejjel, mikor egy hattyú úszott oda hozzá.

–   Hát te mért búslakodsz?- kérdezte.

Ignác elpanaszolta, mi nyomja a lelkét. Ekkor a hattyú egy távoli üvegpalota felé emelte a tekintetét, és így szólt:

–   Látod azt az üvegpalotát? Boszorkányok lakják. Van nekik egy csodasapkájuk, amit ha egy földi halandó feltesz a fejére, mindentudóvá válik. Szerezd meg azt a sapkát, és tudni fogod, hogy a törpe hány éves. De légy nagyon óvatos! Ha a boszorkányok észrevesznek, halállal lakolsz!

Ignác megköszönte a hattyú segítségét, és azon nyomban el is indult a palotához. Valóban boszorkányok lakták Csendben beosont a palotába. Az egyik teremből hangos beszélgetés, és nevetgélés zaja szűrődött ki. Ignác odalopózott az ajtóhoz és bekukucskált. Egy hatalmas asztal körül ültek a boszorkányok, és éppen nagy lakomát csaptak. Ignác kihasználta ezt a kis ünnepséget, sorra járta a palota szobáit a csodasapkát keresve, míg végül rátalált. Miután magához vette, ugyanolyan csendben ahogy jött, kijutott a palotából, és sietett vissza a törpe viskójához. Feltette a fejére a sapkát, és belépett az ajtón.

-Oh, te vagy az?- szólt a törpe.- Meg tudod mondani, hogy hány éves vagyok?

Ignác elgondolkozott egy pillanatra, majd így szólt:

-Pontosan százhuszonöt éves vagy!

A törpe nagyon elcsodálkozott, és nem értette, hogy Ignác vajon hogyan jöhetett rá, hogy hány éves, De mivel megígérte, kénytelen volt a kis tündért elengedni.

Ignác mielőtt hazavitte volna a kis tündért, visszavitte az üvegpalotába a boszorkányok csodasapkáját, nehogy azok észrevegyék, hogy hiányzik. Szerencséjére, a mulatság még mindig tartott, ezért észrevétlenül visszatehette a sapkát a helyére.

Miután visszatért, átúszott a tó túlpartjára a kis tündérrel. Mikor a tündérifjak és leányok viszontlátták testvérüket, nagyon megörültek. Aztán Ignáchoz fordultak:

–   Hazahoztad testvérünket, így most te is hazatérhetsz a mátkáddal.

A tündérek Anna kővé dermedt testéhez léptek. Körbeállták, és mindegyikük megérintette. A kőszobor lassan éledni kezdett. Pár pillanat múlva Anna teljesen visszaváltozott, és régi szépségében tündökölt. Ignác átölelte kedvesét, elbúcsúztak a tündérektől, és hazatértek a falujukba.

Összeházasodtak, és azóta is boldogan élnek, szegényen, de becsületesen.

Vége

 

    2017. december
    h k s c p s v
         
     123
    45678910
    11121314151617
    18192021222324
    25262728293031