Fülöp matróz

Egy kis faluban, messze innen, élt egyszer egy öregember. Volt neki öt fia: Jusztin, Arnold, Konrád, János és Fülöp. Jusztin volt a legidősebb. A fiúk apja rendszerint kivételt is tett vele. Ha vadászni ment, Jusztint vitte magával, mondván, hogy ő a legidősebb, s a legügyesebb. A testvérek között messze kitűnt Fülöp, akit apja nem tanított sem vadászni, sem halászni, de mégis rettentően ügyes volt. Mikor apja Jusztinnal ment az erdőbe, titokban ő is vadászni ment, és egyedül terítette le a nagyvadakat is. Általában a hegyekbe ment, és nem ijedt meg semmitől, pedig találkozott barlangi medvével is. Bátor volt és vakmerő.

A szíve mélyén bántotta őt, hogy ezeket a tudnivalókat az életben nem apja tanította meg neki, de büszke volt arra, amit saját erejéből elért.

Egy napon apjuk meghalt. Arnold, Konrád és János nem tudták, mihez kezdjenek, mivel semmihez sem értettek. Fülöp szerette testvéreit, de ki akarta próbálni magát a nagyvilágban, ezért elment a tengerre, beállt matróznak, testvéreit pedig Jusztinra bízta. Jusztin és testvérei halásznak álltak, és ebből éltek meg. Reggel korán keltek, kimentek a tengerre, és halat fogtak, amit aztán a piacon jó pénzért eladtak. Egy borús reggelen is így történt. Ám mire kiértek a nyílt tengerre, hatalmas vihar támadt, s csak úgy dobálta a parányi csónakot. A fiúk nagyon megijedtek, hát még akkor, amikor egy hatalmas hal közeledett feléjük. A hal akkora volt, hogy hatszor is belefértek volna a szájába, s ahogy közeledett feléjük, hamm –bekapta, és lenyelte őket. Csónakostul épségben lecsúsztak a hal gyomrába. Helyzetük kilátástalan volt, és még Jusztin sem tudta, mi a teendő.

Ekkor fejezte be tenger szolgálatát Fülöp, aki igen jó barátja lett a kapitányának. Megmondta neki, hogy nagyon szereti a tengert, sok mindent megtanult, amit hasznosítani is tudott, de most hazalátogat, hogy lássa testvéreit, ők hogyan boldogulnak. Ha otthon mindent rendben talál, akkor szívesen visszatér a hajóra. Így is történt. Fülöp elhatározta, hogy visszatér a tengerre a testvéreinél töltött látogatás után. Boldogan ment haza, ám csalódnia kellett, mert testvéreit nem lelte sehol. Leült, és azt tervezte, hogy megvárja, míg hazatérnek. Várakozás közben elnyomta az álom, és csak hajnalban ébredt fel. Furcsállani kezdte, hogy bátyjai még mindig nem tértek haza. Váltott velük néhány levelet szolgálata idején, így hát tudta azt is, hogy halászatból élnek. Egy idő után elunta a várakozást, ezért fogta magát, és lement a tengerpartra. Tiszta volt az idő, jó messzire el lehetett látni a tengeren, de egy csónak sem volt kinn rajta. Fülöp igen csak aggódni kezdett. Elhatározta, hogy hajóra száll, és úgy indul testvérei keresésére. Kiment a kikötőbe, és szerencséjére a hajója, még mindig ott horgonyzott. Megkereste a kapitányát, elmondta, hogy milyen gondja van, és hogy szeretne kihajózni a tengerre, hátha meglátja testvéreit. A kapitány beleegyezett. Útnak is indultak. A nagy hajó csendesen siklott a vízen. Szép derűs volt az idő, s a kapitánynak kedve támadt halászni. Be is dobta a tengerbe a csalit, és nekilátott, hogy kifogja élete nagy zsákmányát. Pár perc múltán a horog rángatózni kezdett, és egy hatalmas hal emelkedett ki a tengerből. Kitátotta hatalmas száját, úgy vicsorított a hajó felé. A horog beleakadt a szájába, és megpróbálta kiszabadítani magát. Ekkor Fülöp se szó, se beszéd leugrott a hajóról bele egyenesen a hal torkába. Mialatt a kapitány és a többi matróz viaskodott a felszínen a hallal, Fülöp lecsúszott a hal gyomrába, ahol találkozott testvéreivel. Nagy volt az öröm. Az öt testvér boldogan üdvözölte egymást. Igen ám, de most már azon is el kellett Fülöpnek gondolkodnia, hogyan jutnak ki a hal gyomrából, mert lecsúszni könnyű volt. Gondolkodott egy kicsit, aztán eszébe jutott egy ötlet, gondolta, kipróbálja. Megkérte Jusztint, hogy adja oda neki az egyik evezőlapátot, aztán a lapáttal elkezdte bögdösni a hal gyomrát. A hatalmas halat ez rendkívül csiklandozta, hát még amikor Fülöp azt tanácsolta testvéreinek, hogy mindnyájan kezdjenek el táncolni, ugrálni. A halat ez annyira bosszantotta, hogy azt sem tudta, miként szabaduljon meg tőlük, végül aztán hirtelen felöklendezte, és kiköpte őket. Eközben sikerült elszakítania a horgászbot zsinórját is, és sietve elúszott.

A matrózok felsegítették a testvéreket a hajóra, ahol a kapitány a szerencsés kaland után hamarjában egy kis ünnepséget rendezett. Ám egyvalamire nagyon kíváncsi volt, és ez nem hagyta nyugodni. Odament hát Fülöphöz, és megkérdezte:

–   Áruld el nekem, hogy honnan tudtad, hogy a hal gyomrában vannak a testvéreid?

–   Nem tudtam én azt, de nemrég hallottam azt a hírt, hogy egy akkora hal úszkál mifelénk a tengerben, hogy egy kisebb csónakot is könnyedén le tudna nyelni. Amint megláttam, rögtön a testvéreimre gondoltam, és próba-szerencse, beugrottam a szájába. Hát, ezúttal szerencsém volt.

–   Gratulálok, Fülöp matróz! – mondta elismeréssel a kapitány, akit csak egyvalami bosszantott: hogy nem sikerült kifognia a hatalmas halat a tengerből.

Jusztin, Arnold, Konrád és János hazatértük után állattenyésztésbe fogtak. Többé nem volt kedvük kimenni a tengerre. Fülöp azonban nem hagyta el a tengert. Egy év múlva kapitány lett belőle, és meg is gazdagodott. Testvéreinek vett egy szép házat. Néhány év múlva, amikor a Földközi-tengeren hajózott, beleszeretett egy itáliai hölgybe, és feleségül vette. Fülöp ekkor úgy döntött, hogy nem száll többé tengerre. Boldogan élt a feleségével egy szép, nagy tengerparti házban. Idővel öt gyermekük született: Antal, Iván, Vilmos, Péter és Pál. Fülöp minden héten együtt ment a gyerekeivel vadászni, halászni, és sok mindenre megtanította őket. Aztán mikor felnőttek a fiúk, apjuk nyomdokaiba léptek, és mindnyájan sokra vitték.

Aki ezt nem hiszi, csak járjon utána, és kiderül az igazság számára!

Vége

 

 

 

 

Közzétéve ekkor: 2011.06.21. @ 15:33 Fülöp matróz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva