A királylány testőre

2012. szeptember. 2.

Messze innen, állt egyszer egy pompás királyság. Ennek a birodalomnak a királykisasszonya már gyermekkorában megálmodta, hogy egy olyan ember felesége lesz, aki holdvilágos éjszakán jön el érte fehér lovon. Ehhez az ábrándhoz felnőtt korában is ragaszkodott. Éjjelente a palota kapuját kémlelte az ablakából, és várta jövendőbelije érkezését.

Egyik éjjel is éppen így tett, mikor egyszercsak megpillantott egy legényt, aki egy fehér paripa nyergében vágtatott el a palota előtt. Több se kellett a lánynak. Álruhát öltött, lesietett az istállóba, felpattant a lovára, és a fiú után eredt.

Az ifjú egy erdő szélén táborozott le, a lány ott érte utol.

– Te meg mit akarsz? – kérdezte a legény.

– Én leszek a feleséged! – kiáltotta lelkesen a királylány.

A fiú fura szemmel méregette a szegényes gúnyába öltözött lányt, és válaszra sem méltatta, mert azt hitte, hogy bolond. Felült a lovára, és tovább állt.

Csakhogy a lány is ment utána, és a fiú hamar rájött, hogy képtelen őt lerázni, mert akárhová is ment, a lány árnyékként követte.

Pár nap múlva egy nagy ház mellett haladtak el, ami elé két szép paripa volt kikötve. A legény nekilátott, hogy eloldozza őket.

– Hát te mit csinálsz? – kérdezte a lány.

– Talán nem látod? Ellopom őket. A piacon szép pénzt kapok értük. De jobb lesz, ha sietünk, és nem fecsegünk, ha nem akarod, hogy rajtakapjanak bennünket.

Azzal felpattant az egyik ló hátára, a másikat meg hozzákötötte a saját lovához, és sietve elvágtattak. Egy erdei tisztáson álltak meg pihenni. A fiú tüzet rakott, és a lány is odaült a tűz mellé, de hirtelen keserves sírásban tört ki.

– Miért sírsz? – kérdezte a legény. – Inkább örülnöd kéne a zsákmánynak.

A királylány nem felelt semmit, csak sírt tovább, mert rádöbbent, hogy akit ő jövendőbelijének hitt, nem egy deli herceg, hanem egy közönséges tolvaj.

A királylány ezután már csak a megfelelő alkalomra várt, hogy elszökjön, s mikor hajnalban a legény mélyen aludt, útnak is indult hazafelé. Egész álló nap baktatott, mígnem ráesteledett. A közelben megpillantott egy házat, ahonnan fény szűrődött ki az ablakon át. Bekopogtatott az ajtón. Szerencsétlenségére a házban veszedelmes banditák laktak, s mikor megpillantották a lányt, rögtön megkötözték, és arra gondoltak, hogy majd eladják valahova szolgálólánynak. Másnap a haramiáknak a piacon át vezetett az útjuk, s szorosan maguk mellett vezették a megkötözött leányt. Egyszercsak közéjük rontott a legény, aki éppen a lopott lovakat árulta. Két rablónak ott helyben alaposan ellátta a baját, a lányt pedig felültette a lovára, és elvágtatott vele.

Mikor már jó messzire jártak, a legény megállt egy fogadónál, levette a nyeregből a lányt, és már indult is volna tovább.

– Te meg hová mész? – kérdezte a királylány.

– Megyek a dolgomra, te meg a sajátodra – felelte a legény.  – Hiszen nem azért szöktél el tőlem, mert velem akarod folytatni az utadat. Sok szerencsét, és vigyázz, hogy ne kerülj ismét bajba.

– Szeretném megköszönni, hogy megmentettél a banditáktól – hálálkodott a lány. – Én csak azért szöktem el tőled, mert nagyon elszomorított, hogy egy egyszerű tolvaj vagy.

A legény ekkor elmesélte, hogy régen a király zsoldos katonája volt, de a háború után már nem volt szükség a szolgálataira, s minthogy nem értett a kardvíváson kívül semmihez, így azóta tolvajlásból tartja el magát.

A királylány elgondolkozott, majd így szólt:

– Mától kezdve te leszel a testőröm!

A fiú nagyon meglepődött, de a palotába vezető úton a lány elmesélte neki, hogy ő a király lánya, aki csak egy kicsit elszökött otthonról. A testőr attól a naptól kezdve éberen vigyázta a királylány minden léptét.

Történt egyszer, hogy a király bátyjának az országát, mely a tengerentúlon volt, idegen seregek támadták meg. Fivére arra kérte a királyt, hogy küldje el minden jó katonáját, mert szükség van rájuk. A királylány testőrének is mennie kellett. Az egész sereg hajóra szállt. Útközben egy nap, mikor a testőr éppen a fedélzeten búslakodott, mert hiányzott neki a királylány, jött egy nagy fekete förgeteg, felkapta őt, és eltűnt vele együtt a felhők felett.

A katonák észre sem vették, hogy hiányzik. Nélküle mentek a csatába, és szerencsétlenségükre fogságba is estek. Mikor a hír eljutott haza, a királylány rögtön elhatározta, hogy utánuk megy, hogy kiváltsa a sereget, és a testőrét. Hagyott egy búcsúlevelet édesapjának, csakhogy ő sem járt sikerrel, és az ellenség őt is bebörtönözte.

Eközben a királylány testőre a felhők felett egy kis tanyán éldegélt egy fekete boszorkánnyal. A boszorka volt az a förgeteg, ami a hajóút során véletlenül magával ragadta őt. De minthogy már nagyon öreg volt, nem bánta, hogy így történt, s úgy döntött, hogy örök életére ott tartja maga mellett a legényt, hogy segítsen neki a ház körüli munkákban, Tudta, hogy a tanyájáról úgysem tud megszökni, hacsak nem növeszt szárnyakat a repüléshez.

Csak pár napja volt ott a legény, de máris megelégelte a kéretlen vendéglátást, és dühödten állt a boszorka elé.

– Hallod-e öreganyám! Engedj utamra tüstént, mert én nem élhetek itt melletted!

A boszorkány nyugodt hangon válaszolt.

– Úgy vélem, háborúba készültél, fiam, úgyhogy még hálás is lehetsz nekem, mert így megmentettem az életedet. Többé ne is említsd, hogy haza akarsz menni, mert lesz dolgod elég. Most pedig menj az istállóba, és etesd meg a lovaimat. De egyre nagyon figyelj! Ha előjön a sarokból egy kis vézna gyíkocska, és enni kér tőled, semmiképpen ne adj neki ételt!

A legény kénytelen-kelletlen rábólintott, és elment az istállóba a lovakhoz. Hamarosan előjött egy kis gyíkocska a sarokból. Mikor a legény jobban szemügyre vett, látta, hogy valójában nem is egy gyík, hanem egy parányi sárkány. Akkora volt, hogy éppen belefért a legény tenyerébe.

Olyan kedves hangon kért enni a legénytől, hogy az nem tudta megállni, hogy ne adjon neki pár falatot a vacsorájából. Attól kezdve minden nap megetette. A legény persze nem tett le arról, hogy hazatérjen, és egyszer egy alkalmas pillanatban elcsente a boszorkány seprűjét, és azon leszállt a felhők mögül a földre, és meg sem állt a palotáig.

Ott viszont nem talált senkit, csak a királyt, aki azon búslakodott, hogy nem csak a serege, hanem a lánya is odaveszett az ellenség földjén.

A királylány testőre is búskomorságba esett. Leült a tó partjára, és azon gondolkodott, hogy mitévő legyen. Nem tudta, hogyan szabadíthatná ki a királylányt, hiszen ha sereg nélkül megy érte, ő maga is a vesztébe rohan.

Ekkor a tarisznyájában megmozdult valami, és előbújt belőle a kicsi sárkány.

– Miért búslakodsz, te legény?

A testőr elmondta, mi nyomja a szívét.

– Emiatt ne bánkódj – mondta a sárkány cérnavékony hangon. – Mert én segíthetek neked!

– Ugyan – legyintett a legény. – Hogyan segíthetne nekem egy ilyen piciny sárkány, mint te?

De alighogy kimondta ezeket a szavakat, a sárkány akkorára nőtt, hogy árnyékot vetett az egész birodalomra. A testőr tüstént felült a hátára, és együtt repültek a király fivéréhez a tengerentúlra, ahol meg sem kellett küzdeniük az idegen sereggel, mert a hatalmas sárkány láttán inukba szállt a bátorságuk, és elszeleltek.

A királylány és a testőr boldogok voltak, hogy viszontláthatják egymást.

A lány elmesélte gyermekkori álmát, és azt is, hogy szeretné, ha valóra válna. Egy hét múlva meg is tartották a lagzit, és nagy boldogságban éltek.

Persze az ifjú továbbra is vigyázott a feleségére, mintha csak a testőre volna, de volt még valaki, aki mindkettőjüket megóvta minden bajtól, és ez nem volt más, mint a kicsi sárkány. Neki köszönhetően a birodalmat sem merte megtámadni senki sem.

♠Vége♠

 

 




TrackBack URI | Hozzászólások RSS

Szólj hozzá!

Név

E-mail

Honlap

Mondd el mit gondolsz

    2017. december
    h k s c p s v
         
     123
    45678910
    11121314151617
    18192021222324
    25262728293031