A csúnya leány

Valamikor régen élt egy öregember, akinek volt két fia: József és Mátyás.

Nagyon szegények voltak, nem volt egyebük csak két kis szamár. Mikor az öregember meghalt, fiaira hagyta a két kis állatot, az egyik szamár Józsefé lett, a másik Mátyásé.

Egy napon a két fiú épp a legelőre tartott, mikor egy öreg néni jött szembe velük, aki egy nagy batyut cipelt a hátán. Megszólította Józsefet:

–   Drága, fiam! Nem adnád kölcsön a szamaradat egy rövid időre? Csak hazavinném a hátán a batyumat, mert hát nagyon nehéz.

De József megtagadta a segítséget. „Ez a szamár az egyetlen vagyonom, még csak az hiányzik, hogy ez az öregasszony ellopja” – gondolta magában.

Ekkor Mátyás így szólt:

–   Vigye el az én szamaramat, néni, majd holnap visszahozza!

–   Köszönöm, édes fiam – mondta az öregasszony. Feltette a batyuját a szamár hátára, és elment.

Másnap Mátyás hiába várta a nénikét, az nem hozta vissza a szamarat. József nagyot nevetett a testvérén:

–   Látod, nem kellett volna odaadnod a szamaradat. Most aztán keresheted!

–   Meg is keresem! – mondta Mátyás.

Hamar el is indult az erdőbe, és nem messze meglátott egy kis házat. A szamarát sem kellett sokáig keresnie, a ház mellett volt kikötve. Odament a házhoz, és bekopogott. Az öregasszony nyitott ajtót.

–   Jó napot, öreganyám!

–   Szervusz, fiam! – szólt a nénike. – Ugye a szamaradért jöttél? Bocsáss meg nekem, de olyan feledékeny vagyok. Ne haragudj, amiért nem vittem vissza időben a jószágot.

–   Semmi baj, öreganyám.

–   Hanem ha már itt vagy, gyere be, hadd adjak egy kis pogácsát. A leányom éppen most sütötte.

Mátyás belépett a házba, ahol egy fiatal leány szorgoskodott. Hát arra a lányra mindent lehetett mondani, de hogy szép, azt bizony nem. Mikor az Úristen a szépséget osztogatta, ő valahol a sor végén állhatott, vagy tán sorra se került.

Mátyást leültették egy székre, és minden jóval megkínálták. Mikor a fiú befejezte, megköszönte az ételt-italt, és már indult volna, mikor az öregasszony így szólt:

–   Édes, fiam, te egy nagyon jó ember vagy. Rajtad kívül csak egy olyan embert ismerek, akinek olyan jó szíve lenne, mint neked: a lányomat. Hálából neked adom őt, legyen tiéd a keze.

Mátyásnak elkerekedett a szeme, és kissé megijedt:

–   Tudja, öreganyám, én még nem akarok megházasodni – mondta. „Főleg nem egy ilyen kis csúnya teremtéssel” – gondolta magában.

A nénike elkezdett pityeregni, és hamarosan a lánya is követte anyja példáját.

–   Fiam, én már nagyon öreg vagyok – szipogta a nénike. – Kire hagyjam a lányomat, ha meghalok?

Mátyás nagyon megsajnálta őket.

–   Mi a neved, kis bogaram? – kérdezte a lánytól.

–   Gréta – felelte a lány.

–   No, Grétikém, akarsz a feleségem lenni?

A lány sűrűn rábólintott. Mátyás kézenfogta, elbúcsúztak a nénitől, és elindultak hazafelé. Útközben betértek a falu templomába, és még aznap összeházasodtak.

Mikor hazaértek, meglátta őket József, és kitört belőle a nevetés.

–   Ki ez a csúf kis virágszál? – kérdezte Mátyást.

Gréta sírva szaladt a házba. Mátyás megragadta Józsefet, és úgy ahogy volt, belehajította a vizesárokba, majd ráparancsolt, hogy soha többé ne merjen egy rossz szót se szólni a feleségére.

Teltek az évek, és ez idő alatt Mátyás nagyon megszerette kedves, jólelkű és szorgos feleségét. Gréti is nagyon szerette Mátyást. Időközben József is megnősült, egy falubeli lányt vett feleségül. A két testvér kibékült, és boldogan éltek egymás mellett.

Egyik nap vásárosok érkeztek a faluba. Mindenféle portékát árultak. Mátyás és a felesége is elmentek, hogy körülnézzenek. Gréta odalépett egy asszonyhoz, aki előtt egy nagy asztalon sok kis üvegcse sorakozott.  Az üvegek különféle színű folyadékokkal voltak megtöltve. Mikor az asszony meglátta Grétát, így szólt a lányhoz:

–   Nem akarsz megszépülni, kedveském? – kérdezte, majd átnyújtott Grétának egy kis üvegcsét benne zöld folyadékkal. – Ha ezt megiszod lefekvés előtt, reggelre csodaszép leány lesz belőled.

Gréta elgondolkozott, majd úgy döntött, kipróbálja a dolgot. Kifizette az asszonynak az üvegcsét, s bár nem nagyon hitt benne, mindent úgy csinált, ahogy az asszony mondta neki. Este megitta a folyadékot, majd lefeküdt aludni.

Mikor József reggel felébredt, hát látja, hogy egy gyönyörű lány fekszik mellette. Hamar kiugrott az ágyból, és a feleségét kereste. Felkeltette a lányt, és így szólt hozzá:

–    Hát, te ki vagy?

Gréta értetlenül nézett rá:

–   Tán megbolondultál, Mátyás? Én vagyok az, a feleséged.

–   Ó, az nem lehet. Te nem lehetsz a feleségem. Ő nem olyan szép teremtés, mint amilyen te vagy.

Grétának ekkor jutott eszébe a kis folyadék, amit megivott. Kipattant az ágyból, és a tükörhöz szaladt. Hát látta, hogy az árusnak valóban igaza volt, mert nagyon megszépült. Mindent elmesélt Mátyásnak., aki nem tudta, hogy örüljön-e vagy sírjon, de végül is nem bánta a dolgot.

Hanem attól a naptól kezdve Gréti le sem tette a tükröt a kezéből, mindig magát nézegette. A házat is elhanyagolta, meg a férjét is. Mátyásnak az sem tetszett, hogy a falu összes legénye Gréti után járt. Egy nap megelégelte a dolgot, és kitette feleségét az utcára. Gréta csak sírt és sírt, látta, hogy a szépség milyen bajt hozott a fejére. Bezzeg milyen boldogok voltak Mátyással, mikor még olyan kis egyszerű teremtés volt.

Elszaladt a szomszéd faluba, hátha ott megleli a vásárosokat, de nem találta őket sehol. Szomorúan ballagott az országúton, nem tudta mitévő legyen, hol keresse azt a vásározó asszony, aki segíthetne neki visszaváltozni.

Ahogy ment-mendegélt az országúton, hangos lódobogást hallott, egy hintó haladt el mellette.  A hintóban a királynő ült. Mikor megpillantotta Grétit a hintó ablakából, megállította a kocsit, és így szólt a lányhoz:

–   Mit keres egy ilyen gyönyörű leány egyedül az országúton?

Gréti nem felelt, csak szomorúan lehajtotta a fejét.

A királynő így folytatta:

–   Nem szeretnél a palotában élni? Te lehetnél az egyik udvarhölgyem.

Gréti nagyon elkeseredett volt, és mivel tudta, hogy haza nem mehet, jobbnak látta, ha elfogadja a királynő ajánlatát.

A palotában gyönyörű ruhába öltöztették, és attól a naptól kezdve, ő lett a palota egyik udvarhölgye.

A királynő jóképű fiának nagyon megtetszett a lány, és folyton körülötte legyeskedett. Naphosszat csak a szépségét dicsérte, Gréta viszont napról-napra szomorúbb lett, mert rájött, hogy egyedül Mátyás volt az, aki észrevette az igazi szépségét, ami belülről fakadt. Mátyás egyre jobban hiányzott neki.

Végül egy napon a lány nagy örömére, ellátogattak a palotába a vásározók. Gréta szaladt, hogy meglelje az asszonyt, aki annak idején a kis üvegcsét adta neki. Hamar meg is találta. Gréti elmondta neki, mi bántja, és hogy szeretne újra a régi lenni.

Az asszony nagyon elcsodálkozott a kérésen, mert soha nem hallott még olyat, hogy valaki nem akar szép lenni. De teljesítette a lány kérését, ismét adott neki egy kis üveget, ezúttal kék folyadékkal, és elmondta, hogy ha ez közömbösít minden korábbi varázslatot, és ha este megissza, reggelre újra olyan lesz, mint régen. Gréta így is tett, és valóban reggelre el is tűnt a kapott szépsége. Hamar visszaöltözött régi, egyszerű ruhájába, és szaladt volna haza, mikor szembetalálkozott a királyfival, aki persze nem ismerte fel. Megállította őt, és azt kérdezte:

–   Nem láttad azt a gyönyörű udvarhölgyet, Grétit? Reggel óta keresem, és sehol sem találom.

–   Sajnos nem láttam, felség – mondta a lány. – „És nem is fogod megtalálni soha.” – gondolta magában.

Gréti hazasietett a faluba Mátyáshoz, aki boldogan ölelte magához feleségét. Megígértette Grétivel, hogy soha többé nem próbál megváltozni, és mindig olyan lesz, mint régen: egy kedves, szerető feleség.

Haláluk napjáig boldogan éltek, és Mátyás mindvégig tudta, hogy neki van a legszebb felesége a világon.

Vége

Közzétéve ekkor: 2011.06.21. @ 15:37 A csúnya leány bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva