A csodapárna

Élt egyszer egy szegény legény, becsületes nevén: Vince. Egy kis faluban lakott, abban az aprócska házban, melyet szegény szüleitől örökölt. Nem is volt néki semmi más vagyonkája ezen a világon, csak a mátkája, aki a királyi palotában dolgozott szobalányként. Nagyon ügyes, szorgos leány volt, és már évek óta a király leányát szolgálta. A királylány gyakran panaszkodott neki, mert nagyon boldogtalan volt. Édesapja évekkel ezelőtt feleségül kényszerítette egy dúsgazdag herceghez, akit a királylány cseppet sem szeretett. A lány folyton csak balsorsa miatt nyafogott, ám enélkül sem áldotta meg roppant jó természettel a sors: gőgös volt és önző, soha semmi nem felelt meg neki. Hányszor elmondta apjának is, hogy mennyire boldogtalan a palotában, nem kis fejtörést okozva ezzel a királynak.

Egy napon Vince a szokásos favágó útjára ment az erdőbe, mikor egyszercsak riadt sikoltozás ütötte meg a fülét. Tüstént a hang irányába sietett. Mikor az erdei tisztásra ért, hát azt látta, hogy egy kicsiny szekér alól hallatszik a segélykérés, ahová két kis kobold bújt el a körülöttük ólálkodó róka elől. A róka pompás ebédet látott a két kis fickóban, és nem is akart tágítani a szekér mellől, míg valahogy ki nem halászta alóla az apróságokat.

Vince hamar a koboldok segítségére sietett, nagyot tapsolt a tenyerével, azzal el is ijesztette a rókát. A kis teremtmények kibújtak a szekér alól, és hálásan megköszönték a fiú segítségét:

–   Köszönjük, hogy megmentetted az életünket – mondták cérnavékony hangjukon.- Ha te nem segítesz, már rég a róka gyomrában nyugodnánk. Mit adhatnánk neked cserébe?

–   Nincs szükségem nekem semmire, szívesen segítettem – majd a kis szekérre pillantott, mely roskadásig meg volt rakva kicsiny, szépen hímzett párnácskákkal.- Hanem áruljátok el nekem, hová viszitek ezt a rengeteg kispárnát?

–   Ó, ezeket mind hazavisszük – felelték mosolyogva a kis koboldok.- Éppen a pintyerdei rokonainktól jövünk, ők varrják ezeket a csodapárnákat. A régi párnáink már mind elkoptak.

–   Jól hallottam? – kérdezte Vince. – Ezek itt csodapárnák? És ugyan mit tudnak?

–   Igen ezek csodapárnák – bólogattak a koboldok. – Mindegyiket igazi varázscérnával varrják. Aki ezen fekszik, olyan csodálatos álomba merül, hogy alig akar felébredni.

–   Várjunk csak! – kiáltott fel a másik kobold. – Már tudom is, hogy mivel háláljuk meg a segítségedet. Kérlek, fogadj el tőlünk egy kispárnát. Igaz ugyan, hogy neked túl aprócska ez a párna, de biztosan ugyanolyan jó hatása lesz, ha a vánkosod alá teszed.

–   Ugyan, mit kezdjek én ezzel a piciny párnával? Nektek nagyobb szükségetek van rá – felelte Vince, de a kis koboldok addig erősködtek, míg el nem fogadott egyet. Zsebre dugta, gondolta, majd holnap megajándékozza vele a mátkáját.

Aznap este lefekvés előtt eszébe jutott, amit a koboldok mondtak, hogy milyen szépet álmodik az, aki ezen a párnán fekszik, hát próbaképpen bedugta a vánkosa alá, aztán lefeküdt.

Reggel tényleg alig akart felébredni, olyan szépet álmodott, és úgy kipihente magát, mint még soha. „Hát csakugyan igaz, amit az apróságok mondtak” – gondolta magában, és már sietett is a palotába, hogy menyasszonyának ajándékozza a kispárnát. Ott mindenről részletesen beszámolt mátkájának, hogy honnét van a párna, és milyen áldásos hatása van. Mindeközben sejtelmük sem volt arról, hogy a királylány minden szavukat hallotta, és az első adandó alkalommal, mikor Vince mátkája nem figyelt, elcsente a párnácskát.

„Végre szépet fogok álmodni, és legalább álmomban boldog lehetek, ha már az életben nem vagyok az.” Erre gondolt lefekvés előtt. Gondosan elrejtette vánkosa alá a kis párnát, és hamarosan mély álomba merült.

Csakhogy olyan mélyre sikeredett ez az álom, hogy nemhogy másnap reggel, de még harmadnap sem ébredt fel a királylány. Férje és apja is tanácstalanok voltak, mert hiába próbálták keltegetni, ébresztgetni, sehogy sem akaródzott a királylánynak felkelni. Ez így ment egy hónapig, kettőig, háromig, végül egy év múlva, minthogy a királylány még mindig nem tért magához, férje, megunván a várakozást, otthagyta a palotát.

Gondolta, ideje másik feleséget keresni, egy olyat, amelyik legalább ébren van, mert ez itt ugyan soha többé nem fog magához térni.

A király  hiába próbálta marasztalni vejét, az úgy elviharzott a palotából, hogy hátra se nézett.

Újabb esztendő múltán, hatalmas földrengés rázta meg a birodalmat, akkora, hogy az édesen alvó királylányt kipottyantotta az ágyából. Akkorát esett, hogy nyomban felébredt.

Ennek apja roppantul megörült. Mindent elmesélt lányának, aki csodálkozva hallgatta, hogy az elmúlt két esztendőt átaludta, az viszont örömmel töltötte el a szívét, hogy férje örökre elhagyta őt.

Másnap reggel, miközben Vince mátkája a királylány ágyát igazította, megtalálta az elveszettnek hitt kispárnát, amit annak idején Vincétől kapott. Azóta tűvé tett mindent, de sehol sem találta. Nagyon csodálkozott, hogy éppen a királylánynál lelte meg. El is mondott mindent Vincének, és megkérte, hogy vigyázzon inkább ő a kispárnára, mert ő többé nem viszi be a palotába. Vince gyanította, hogy a párnácska a ludas a királylány hosszúra nyúlt álmában, és mivel félt, hogy esetleg ő vagy a mátkája is többet aludna a kelleténél, ha használnák, jól eldugta, és elhatározta, hogy többé nem veszi elő.

Eközben a palotában a királylánynak újabb gondja akadt: az elmúlt két esztendőben úgy kialudta magát, hogy sehogy sem sikerült álomba merülnie, pedig nagyon szeretett volna aludni, és visszatérni az álmába. Mint egy holdkóros, úgy járt fel s alá éjjelenként a palotában. Apját mindez nagyon aggasztotta, végső elkeseredésében kihirdette a birodalomban, hogy tíz zsák arany üti annak a markát, aki segít a királylányt elaltatni.

Első nap egy széphangú dalnok érkezett a palotába, aki naphosszat csak csodás altatódalokat énekelt a királylány fülébe. De ettől a lány nemhogy álomba nem szenderült, hanem még éberebb lett.

A második napon egy vén kuruzsló jött, aki tízféle gyógyfűből készített egy jó erős altatóteát. Azt mondta, hogy ez a főzet olyan erős, hogy tíz embert is elaltatna, úgyhogy, ha ettől nem alszik el a királylány, akkor semmitől.

A lány megitta a folyadékot, a kuruzsló pedig melléje ült, hogy megvárja a hatást. Azt azonban hiába várta, mert a királylányra semmilyen hatással nem volt az altatószer, ő viszont a nagy várakozásban elaludt a királylány mellett, és arra ébredt, hogy őt magát keltegetik. Mivel nem használt a csodaszere, szépen hazaküldték.

A harmadik napon a királylány magához hívatta a szobalányát, és így szólt:

–   Be kell vallanom neked, hogy két évvel ezelőtt elcsentem tőled egy kispárnát. Most már biztosan tudom, hogy attól aludtam olyan mélyen, oly hosszú ideig. És a mai napig aludnék, ha az a borzalmas földrengés ki nem ver az ágyamból. De a párnácska a földrengés után eltűnt, pedig nekem nagy szükségem lenne rá. Nem tudnál szerezni egy másikat?

–   A párnácska nem tűnt el, kisasszony. Mikor megtaláltam a vánkosa alatt, magamhoz vettem, és hazavittem. Most a mátkám őrzi.

A királylány megkérte a lányt, hogy küldje el hozzá Vincét a párnával.

Eközben azonban Vince is tudomást szerzett arról, hogy milyen jutalomban részesül az, akinek sikerül a királylányt álomba ringatni.

El is ment a palotába a kispárnával egyenest a királylány színe elé. Ám mielőtt átadta volna a párnát, így szólt a lányhoz:

–   Tudom, hogy nagyon szeretne aludni, kisasszony, de lehet, hogy megint hosszú ideig nem ébred fel, ha ezzel a párnával a feje alatt alszik el. Ugyanis ez egy varázserejű párna, ezért aludt olyan hosszú ideig.

A királylány közelebb lépett Vincéhez:

–   Nem, Vince, ez nem azért csodapárna, mert olyan hosszú ideig aludtam, amire senki nem lenne képes, hanem azért, mert álmomban egy olyan varázslatos világban jártam, amelyet te elképzelni sem tudsz.

–   Ezt nem érem  – vakarta meg a fejét Vince. – A párnát én is kipróbáltam, de én másnap reggel felébredtem, és ugyan szépet álmodtam, de az bizonyos, hogy azt a világot, amiről ön beszél, nem láttam.

–   Biztosan azért, mert te itt a földön is boldog vagy, de én csak azóta tudom, hogy mi a boldogság, mióta az álmomban megtaláltam.

Vince átnyújtotta a párnát a királylánynak, és elbúcsúzott tőle.

A királylány már aznap mély álomba szenderült, Vince pedig megkapta a tíz zsák aranyat. Vettek a mátkájával egy nagy házat, és életük végéig gond nélkül, boldogan éltek.

Többé nem hallottak a királylány felől. Hogy mi történt vele, azt még én sem tudom, mert a mai napig sem ébredt fel. De az a hír járja, hogy valóban varázslatos helyen járhat, mert még így álmában is, egyfolytában mosolyog.

Vége

 

Közzétéve ekkor: 2011.06.21. @ 15:44 A csodapárna bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva