A csodálatos énekesmadár

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény árvalegény, Vilmos. A kishúgával lakott együtt egy kis erdőszéli házikóban.

Egyszer, mikor az erdőben sétáltak, egy kis csupasz madárfiókára lettek figyelmesek, aki elesetten vergődött a földön. Vilmos gondolta, hogy egy fészekből eshetett ki a kismadár, de a fán, ami alatt a madárka hevert, egy fészket sem találtak, ezért zsebkendőbe tették a kis jószágot, és hazavitték magukkal. Gondosan ápolták, kézből etették, és szalmaszállal itatták. Ily gondos ápolás mellett a madárka hamarosan megerősödött, megtollasodott, és csodaszép madár vált belőle. Mindig Vilmos vállán üldögélt, és kedvesen csivitelt.

Egy napon Vilmos kishúga nagyon megbetegedett. Hiába hívott a fiú orvost, aki gyógyszert is adott a leánynak, az csak nem akart jobban lenni. Aztán egy este, ahogy Vilmos ott üldögélt a testvére ágya mellett, egyszercsak megjelent egy ördög, és így szólt a fiúhoz:

–   Ne búsulj, Vilmos! Én segíthetek, hogy a kishúgod felépüljön. Ha akarod, olyan csodálatos hangot ajándékozok ennek a kismadárnak, hogy aki csak meghallja az énekét, az rögtön meggyógyul, bármi legyen is a baja, és öröm költözik a lelkébe.

Vilmos beleegyezett, és azzal az ördög eltűnt. A kismadár pedig dalolni kezdett, de nem úgy énekelt, mint addig, hanem földöntúli, csodálatos édes hang jött ki a torkán, olyan, amit emberi fül még soha nem hallott.

Vilmost elvarázsolta ez a hang, olyan boldogságot érzett a lelkében, mint amit korábban sosem, de a kishúgára még nagyobb hatással volt a kismadár éneke, mert amint meghallotta, máris jobban érezte magát, és fel is kelt a betegágyból.

Egy nap királyi hintó haladt el a házuk előtt. Az ablakon át kiszűrődött a madárka éneke. A hintóban a király utazott leányával, és mikor meghallották a csodás dallamot, rögtön megállították a kocsit. A király boldogan kiszállt, és egyenesen Vilmoshoz sietett.

–   Tiéd ez a varázslatos hangú énekesmadár? –kérdezte a fiútól.

–   Igen, felség, az enyém.

–   Hát képzeld csak, fiam, az én lányom születésétől kezdve olyan komor és hallgatag, de most, mikor meghallotta a kismadarat, életében először elmosolyodott. Én pedig már régen elhatároztam, hogy akinek sikerül mosolyt csalni az orcájára, annak adom feleségül.

A fiú nagyon elcsodálkozott, elmondta, hogy ő egy egyszerű szegénylegény, nem való őhozzá egy királylány, de mikor megpillantotta a szépséges leányt, úgy döntött, elfogadja a király ajánlatát. A királylány azonban egyáltalán nem volt boldog, hogy egy közönséges ifjúhoz kell feleségül mennie, de hiába panaszkodott az apjának, az ragaszkodott az esküvőhöz.

Másnap meg is tartották a menyegzőt, Vilmos és kishúga pedig a kismadárral együtt a palotába költöztek. A fiú jól tudta, hogy a felesége nem szereti őt, csak a kismadár miatt tűri meg a palotában, mert a madárka éneke mindig felvidítja.

Egy viharos reggelen, mikor Vilmos egyedül volt a szobájában, megjelent az ördög:

–   Lám-lám, milyen jó sorod van itt a palotában, Vilmos, de remélem nem felejtetted el, hogy a jó szerencsédet nekem köszönheted. Még tartozol nekem valamivel.

–   Mit akarsz tőlem?

–   Csak a madárkád csodás hangja miatt nyerted el a királylány kezét. Érd be a madárral, őt megtarthatod, nem bánom, de a királylányt magamnak akarom. Őt kérem cserébe! – vigyorgott ravaszul az ördög.

–   Őt nem viheted el! – kiáltott mérgesen Vilmos.

–   Sajnálom, de már eldöntöttem – válaszolta az ördög. – Este visszajövök érte.

Vilmos nem tudta, hogy a királylány titokban kihallgatta a beszélgetést, és nagyon megrémült az ördögtől. Mikor este a csúfság visszatért, így szólt hozzá:

–   Én ugyan nem megyek veled! Inkább vedd vissza a madár hangját!

Az ördög szörnyen dühös lett:

–   Az nekem nem elég. De ha nem jössz, úgyis jó. Akkor majd a madárka életét veszem el.

A madár most is Vilmos vállán üldögélt, de amint az ördög eltűnt, élettelenül hullott a földre kicsiny teste.

Vilmos dühödten támadt a királylányra:

–   Nézd meg, mit tettél!

–   Nem az én hibám! – válaszolta a királylány. – Sosem mondtad, hogy tartozol egy ördögnek. Ha tudtam volna, hogy egy napon majd miattad jön el értem, sosem lettem volna a feleséged.

Vilmos elgondolkozott:

–   Igazad van. Nem a te hibád. De ezt a kismadarat testvérünkként szerettük a húgommal, akinek még az életét is megmentette. Sosem kellett volna idejönnünk. Most azonnal hazamegyünk a testvéremmel.

Hazatértek hát a kis házukba. A madárka testét egy zsebkendőre fektették. A kis viskóban nem volt olyan jó meleg, mint a palotában. Másnapra Vilmos kishúga megbetegedett, de már nem volt ott a csodaszép hangú énekesmadár, hogy meggyógyítsa. Mikor egy angyal eljött a kislány lelkéért, nagyon megsajnálta Vilmost, és ahelyett, hogy magával vitte volna a lány lelkét, az beleszállt a kismadárba, és az életre kelt. A kismadár meg rögtön rászállt Vilmos vállára, de már nem úgy dalolt, mint korábban, hanem százszor, ezerszer szebben énekelt.

Vége


Közzétéve ekkor: 2011.06.21. @ 15:41 A csodálatos énekesmadár bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva