Segítség, a gyerekem szégyell engem!

A szüleihez mindig bújó kisgyermekből egy szép napon önállóságra vágyó kiskamasz lesz, akit már kevésbé érdekel szülei véleménye, és a pátyolgatásra sem vágyik. Minthogy önálló, szuverén lényként tekint magára, nem szívesen mutatkozik barátai előtt a gondoskodó szüleivel, akik sokszor nagyon is szívükre veszik, hogy gyermekük nyűgnek tekinti őket. Pedig nem szeretetlenségről van szó, csupán ismerni kell a fiatal lelkében lezajló folyamatokat.

Az óvodáskorú gyermek még felnéz a felnőttekre, és feltétel nélkül elfogadja tőlük a betartandó szabályokat. Nem csupán szüleikhez, hanem kedvenc óvónénijükhöz is erősen ragaszkodnak, és igyekeznek elnyerni a szeretetét.

Ez a viselkedés és érzelmi megnyilvánulás kisiskoláskorban is folytatódik. Persze onnantól kezdve, hogy a gyermek bekerül egy közösségbe, legyen szó az oviról vagy a suliról, már hatással vannak rá kortársai is, kialakít barátságokat, szeret másokkal együtt játszani, de az első helyen a felnőttek állnak számára, ők jelentik az abszolút iránymutatást, a követendő példát. És ők a „nagyok”, akik az utasításokat adják. A legtöbb kisdiák nagyon élvezi, ha a tanító néni vagy bácsi megbízza valamivel, szívesen segít, mert amellett, hogy hasznosnak és fontosnak érzi magát, örül, ha a felnőttek kedvébe tehet.

Tíz éves korban azonban ez szépen kezd megváltozni. A gyerekek a kortársaikat, barátaikat kezdik előtérbe helyezni, a felnőttekkel szemben. Már nem az lesz a fontos, hogy mi a felnőttek – a szülő vagy a tanár – véleménye, a legfontosabb, hogy a haverok mit gondolnak róluk. És hogy minél pozitívabb legyen a társak körében a megítélésük, már az ő tetszésüket kívánják elnyerni. Úgy akarnak öltözni, beszélni, viselkedni, mint a többiek, nem szeretnének kilógni a közösségből, mert mindennél fontosabb náluk a baráti csoporthoz való tartozás érzése. Zárt baráti köreikben pedig semmi keresnivalója a felnőtteknek, még a szülőknek sem. A felnőttek utasításait nem fogadják el feltétlenül, sőt, szeretnek saját maguk által kitalált szabályokat alkotni.

Érthető módon ebben a korban megnő a magatartási problémák száma.

Bármennyire önállónak tűnnek,vagy akarnak tűnni a kamaszok, életük ezen szakaszát nagyon is stresszesen élik meg. Nagy nyomás nehezedik rájuk az iskola, a tanárok, a szülők részéről, és hiába szeretik a barátaikat, a nekik való állandó megfelelni akarás is nyomasztó számukra.

Ehhez társulnak a pubertáskori testi változások, ami szintén megviseli őket érzelmileg.

A felnőttek háttérbe szorítása egészen a középiskolás évek végéig eltart. Mikor már egyre inkább kezdi a fiatalokat érdekelni a pályaválasztás kérdése, ismét szüleikhez fognak fordulni segítségért, és az ő tanácsaik válnak iránymutatóvá. Addig is, ezeket a serdülő, viharos éveket át kell vészelnie, mind a gyereknek, mind a szülőknek.

Közzétéve ekkor: 2012.03.31. @ 13:15 Szólj hozzá

TrackBack URI a bejegyzéshez: http://mesesarok.blogolj.net/mesek/gyermekneveles/segitseg-a-gyerekem-szegyell-engem-2/trackback/

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Szólj hozzá