Az ideális gyerekszoba kicsiknek

A legtöbb gondos anyuka és apuka már a kicsi megszületése előtt berendezi és előkészíti a gyerekszobát, vagy a picinek szánt sarkot. Érdemes úgy kialakítani, hogy nem csak funkcionálisan, hanem érzelmileg is betöltse a feladatát.

A legideálisabb burkolat a parketta. Egyrészt nem olyan hideg, mint a kő, másrészt barátságosabb is. A padlószőnyeg nem ajánlott a por és az atkák miatt, mert légúti allergiát okozhat. Persze mindenképpen szükség van egy könnyen tisztán tartható, vidám színű, csúszásgátlóval ellátott szőnyegre a földön való játszáshoz.

A gyerekszoba legfontosabb berendezései közé tartozik az ágy, amelyet úgy helyezzünk el, hogy a gyermek rálásson az ajtóra. Így a kisgyermek nagyobb biztonságban érzi magát, és rögtön megpillanthatja szüleit, ha belépnek az ajtón. Szükség van egy nagy szekrényre vagy komódra a ruháknak és az ágyneműknek. Ha még jut hely, akkor helyezzünk el egy pelenkázó asztalt is a szobában. A kiságy mellé tegyünk egy széket vagy egy fotelt, ahová a szülő ülhet, mikor a szobában van. A kisgyerek megtanulja majd, hogy ez a hely közös, amit meg kell osztania anyukájával és apukájával.

Ideális, ha állítható magasságú asztalt és széket vásárolunk. Ha a kisgyermek nagyon szeret rajzolni, alkotás előtt mindig ragasszuk le az asztallapot nagyméretű papírral, hogy ne piszkolódjon.

Jó szolgálatot tehet egy kis zsámoly vagy babzsák. A gyerekek szeretnek felmászni rá, és közben észrevétlenül fejlődik az egyensúlyérzékük, mozgáskoordinációjuk, ügyességük.

Alakítsunk ki polcokat a játékoknak és a könyveknek. Még ugyan nem tudnak olvasni, de a könyvek látványa is felkelti az érdeklődésüket az olvasás iránt. A polcra csak kevés játékot tegyünk, a többinek szerezzünk be tárolódobozokat. Így nem piszkolódnak, és a gyermek is megtanulja, hogy mindig rendet tegyen maga körül.

Tükröt is kitehetünk a szobában, hiszen a gyerekek szeretik nézni magukat benne. Biztonságos, könnyű, stabilan felszerelhető tükröt válasszunk. Az elhelyezésénél, ha valaki szeretné a feng shui tanácsait megfogadni, akkor arra kell figyelni, hogy ne az ajtóval szembe rakjuk, mert akkor az energia nem megy tovább a szobában.

A szobát nem kell túldíszíteni, mert az nyugtalanná teheti a gyermeket. Egy-egy jellegzetes, központi helyen lévő bútor színének viszont fontos szerepe lehet. A piros és a narancssárga ösztönzőleg hat a cselekedetre és a fantáziára, a barna szín biztonságérzetet nyújt, a zöld növeli a szellemi és fizikai aktivitást.

A kicsik ágya fölött lógó játékok, melyeket a levegő mozgat, fejlesztik a képzelőerejét, de az elalvást is segítik. Arra figyeljünk, hogy ne közvetlenül a fejük fölé helyezzük, mert az izgatottságot vált ki.

Aromás, intenzív illatú növényekkel pozitívan befolyásolhatjuk a gyermek kedélyállapotát. A levendula nyugtatóan hat, csökkenti a félénkséget, a jázminillat bizalommal tölti el.

Kedves kiegészítője lehet még a szobának, az ajtófélfára ragasztott magasságmérő, amit nem kell készen megvásárolni. Mi magunk is készíthetünk ilyet anyagból vagy papírból.

Üde színfoltjai a szobának a gyermek által készített rajzok a falon. Nem csak vidámmá teszik a helyiséget, hanem büszkévé és elégedetté teszik a gyermeket, hogy saját munkái díszítik a szobát.

Ovisoknál a helyes napirend és a hét napjainak megtanulását segítik a maguk rajzolta táblácskák, amit az ajtóra akaszthatunk.

Közzétéve ekkor: 2012.03.31. @ 13:42 Szólj hozzá

TrackBack URI a bejegyzéshez: http://mesesarok.blogolj.net/mesek/gyermekneveles/az-idealis-gyerekszoba-kicsiknek/trackback/

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról.

Szólj hozzá