Pedro és a herceg

Consiglieri Pedroso meséje

Élt egyszer egy szegény ember, akinek volt egy Pedro nevű fia. Ez a fiú éppen annyi esztendős volt, mint a király fia, akivel már gyermekkorától jó barátságban volt. Egy nap a fiatal herceg apja elé állt, és elmondta, hogy nagyon szeretné látni a világot Pedroval az oldalán. A király szerette volna, ha a herceg egy nagyobb kísérettel kel útra, de végül beleegyezett fia kívánságába, és a két legjobb lovát adta a fiúknak.

Pedro és a herceg sok országot bejártak, gyönyörű tájakon haladtak keresztül, és olyan helyeken is megfordultak, ahol soha emberfia még nem járt. Egyik szokásos pihenőjük során a herceg Pedro gondjaira bízta a lovakat, míg ő elment vízért. De a herceg nem tért vissza, és Pedro hiába kereste mindenütt, úgy tűnt, a föld nyelte el. Pedro nem tudott mást tenni, visszatért a legközelebbi a városba. Egy kis tó mellett haladt el, ahol mosónők mosták a ruháikat. Igen ám, de ezek az asszonyok egytől-egyig boszorkányok voltak. Kísérteties hangon nevetgéltek, és Pedro arra lett figyelmes, hogy róla beszélnek.

– Milyen ostoba fiú ez! – mondták fennhangon. – Azt gondolta, hogy ha elkíséri a herceget, a király majd bőségesen megjutalmazza őt a szolgálataiért! Most aztán keresheti a herceget, bárhol legyen is!

A legény rögtön közéjük szaladt, és követelte, hogy árulják el, hol találja a herceget. Az egyik boszorkánynak megesett rajta a szíve, és azt tanácsolta a fiúnak, hogy menjen el abba az ódon palotába, mely a közelben áll. Pedro így is tett. De a palotában nem talált mást, csak citrom és narancsfákat, és egy teremtett lékekkel sem találkozott. Dühében elkezdte leszakítani a gyümölcsöket a fáról, és a földhöz vágta őket. Legnagyobb meglepetésére, mindegyik gyümölcsből egy herceg vagy egy hercegnő ugrott elő, és szerencsére, rálelt barátjára is. A sok elvarázsolt hercegnő között akadt egy, mely első pillantásra megtetszett a hercegnek. Az ifjú el is határozta, hogy a lányt magával viszi, és amint hazaértek a palotába, feleségül veszi.

Hármasban folytatták hát az útjukat. Egy idő után igencsak elfáradtak, de közel s távol nem akadt egy ház sem, ahol szállást kérhettek volna. Végül Pedro rábukkant egy kis kunyhóra. Míg a herceg és a hercegnő lepihentek, Pedro odakint őrködött a kunyhó előtt. Kis idő múltán, ismerős hangokra lett figyelmes. Akárcsak a tónál, most is boszorkányok kacagása ütötte meg a fülét.

– Milyen ostoba fiú ez! – kiáltotta gúnyosan az egyikük. – Azt gondolja, hogy haza tudja kísérni épségben a herceget és a hercegnőt? Hát nagyon téved! Mert a hercegnő találni fog egy csodaszép lovat, és mindenáron fel akar majd ülni a hátára. De a ló le fogja dobni magáról, és vége is lesz a szép hercegnő életének. S ha valaki ezt meghallja, és elmondja neki, vagy valaha is felfedi bárki előtt, márványszoborrá fog változni!

– De ha ettől a sorstól meg is menekülne a leány – szólt egy másik boszorkány -, újabb balszerencse érheti. Mert találni fog egy körtefát, és ellenállhatatlan vágyat érez majd, hogy megkóstolja a gyümölcsét. Ám amint beleharap, holtan esik majd össze, mert az összes körte mérgezett lesz! Aki pedig ezt hallja, és valaha is elmeséli bárkinek, márványszoborrá fog változni!

– Még ebből is bajból is megszabadulhat a hercegnő – vágott közbe egy másik boszorka. – De azután elér egy hídhoz, amire ha rálép, össze fog omlani alatta. S ha ezt valaki meghallja, és elmondja bárkinek, márványszoborrá fog változni!

– Ha ettől a szerencsétlenségtől meg is menekülne a leány – szólt a legcsúfabb boszorkány -, az esküvője éjszakáján felkeresem a palotában, és végzek vele, csakúgy, mint a herceggel! S bárki, aki ezt hallja, és elmondja valakinek, márványszoborrá fog változni!

Miután a boszorkányok mindezt elmondták, el is tűntek. Pedro lelkét nagyon nyomasztották a hallottak, s nem tudta, mitévő legyen. Nemsokára megvirradt, és mentek tovább hazafelé. Hirtelen megpillantottak egy csodaszép paripát. A hercegnő sietni kezdett feléje. Nagyon vágyott rá, hogy felüljön a hátára, mert igen fáradt volt. De Pedro gyorsan megelőzte, rácsapott a ló farára, és az olyan szélsebesen elvágtatott, hogy egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől. A herceg nagyon meglepődött Pedro tettén, de mivel nagyon szerette barátját, nem szólt egy szót sem. Továbbmentek, s csakhamar megláttak egy körtefát. A hercegnő nagyon éhes volt, megszaporázta a lépteit, hogy egyen egy kis gyümölcsöt, de Pedro most is megelőzte, és elégette az összes körtét. A herceget ez igen felbosszantotta, de még most sem szólt semmit. Mentek tovább, és Pedro már a távolból megpillantotta a hidat, amit a boszorkányok is emlegettek. Előresietett, és megbízott néhány legényt hogy rombolják le a hidat. A herceg most már igazán dühös volt. Megkérdezte Pedrotól, hogy miért viselkedik ilyen otrombán, de a legény csak annyit felelt, hogy idővel meg fogja magyarázni, mit miért tett.

Hosszú útjuk után végre hazaértek a palotába, ahol nagy örömmel fogadták őket. A herceg és a hercegnő esküvőjét is megtartották. Pedro arra kérte a herceget, hagy maradhasson velük a szobájukban, mert vigyázni szeretne rájuk. A herceg nem egyezett bele, de Pedro hajthatatlan volt, és teljes fegyverzetben őrt állt az ablakuk mellett.

Éjfélkor, mikor a hercegi pár már aludt, Pedro meglátott egy boszorkányt közeledni karddal a kezében. A boszorka berepült az ablakon át, és le akart sújtani a hercegnőre, ám Pedro előrántotta a kardját, és egy csapással végzett a gonosz banyával. De közben véletlenül a hercegnőt is megsebezte. A lány felébredt, és sírásban tört ki. Azt hitte, Pedro orvul rátámadt, hogy megölje őt. A hercegnek, bármennyire is szerette gyermekkori barátját, nem volt más választása, mint hogy halálra ítélje tettéért.

– Nem félek a haláltól, hercegem – mondta Pedro -, és megértem a döntését, de arra kérem, hogy teljesítse utolsó kívánságomat. Rendezzen egy nagy fogadást az udvarban, hogy felfedhessem tetteim valódi okát.

A herceg beleegyezett. A fogadás végén Pedro belekezdett, hogy elmondja, miket hallott a boszorkányoktól. Miután elmesélte, hogy mi történt volna, ha a hercegnő felül a ló hátára, a lábai kővé váltak. Ahogy folytatta tovább a körtefával, a karjai dermedtek kővé. A herceg látta már, hogy barátja ártatlan, rögtön visszavonta a halálos ítéletet, és arra kérte, ne folytassa tovább az elbeszélést. De Pedro elhatározta, hogy mindent részletesen bevall a hercegnek, így amint mindenről beszámolt, teljesen kővé változott. A herceget egészen lesújtotta barátja elvesztése. Pedro márványszobrát a szobájában, az ágya alatt helyezte el.

Egy év múltán a hercegnőnek fiúgyermeke született. Mikor a herceg egy nap egyedül volt a gyermekkel, megjelent előtte egy boszorkány, és így szólt:

– Igaz barátja voltál Pedronak, és vissza tudnád hozni az életbe, ha akarnád! Persze ehhez végezned kellene a gyermekkeddel, amire úgysem lennél képes. Pedig a fiad egyetlen csepp vére életre keltené legjobb barátodat!

Miután ezt elmondta, a boszorka eltűnt. A herceg sokat tépelődött magában, s bár imádta gyermekét, úgy döntött, Pedro élete mindennél értékesebb számára. A márványszobor a gyermeke egyetlen csepp vérétől életre kelt.

A herceg egy gyönyörű mauzóleumot állíttatott fiának a palota kertjében.

Egyik szeme sírt, a másik nevetett. Boldog volt, hogy Pedro visszatért hozzá, és a tiszteletére ünnepséget rendezett. Az ünnep másnapján váratlanul a halottnak hitt gyermeke is életre kelt, így lett teljes a herceg és felesége boldogsága.

♦Vége♦