A tündér aranyalmája

Consiglieri Pedroso meséje

Élt egyszer egy asszony, aki egyetlen fiával tengődött nagy szegénységben. A fiú minden nap az erdőbe járt tűzifáért. Egy nap megpillantott a fák között egy gyönyörű tündért, akinek a nyakában egy aranyalma lógott. A tündér megszólította a fiút, mert érdekelte, mi járatban van arrafelé, majd megkérdezte tőle, nem lenne-e kedve vele tartani, hogy megnézze a barlangját.

– Ha velem jössz, gazdag emberré teszlek!

Ám ekkor a fiú egy hangot hallott a fejében, mely arra figyelmeztette, hogy ne fogadjon el semmit a tündértől. De a tündér újra megpróbálta.

– Gyere velem fiú, gazdag és boldog leszel!

A hang azonban ismét arra intette a legényt, hogy ne fogadjon el semmit, hanem kérje el azt az aranyalmát, amely a tündér nyakában lóg.

Az ifjú így is tett, és a tündér készséggel nekiadta az aranyalmát.

Mikor a fiú kézbe vette, észrevette, hogy az két félből áll, s mikor szétnyitotta, négy óriás ugrott elő belőle.

– Mi a kívánságod?- kérdezték.

– Szeretném, ha annyi fát vinnétek az anyám házához, amennyi csak elfér ott, hogy ne legyen rá gondunk.

Az óriások azonnal teljesítették a kérését. Az ifjú aztán újra szétnyitotta az almát, az óriások ismét megjelentek, és megkérdezték:

– Mi a kívánságod?

– Szeretnék egy palotát – válaszolta a fiú -, s hozzá egy hercegnőt, és mindent, ami ahhoz kell, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben.

Az óriások hamar nekiláttak, és egy varázslatos palotát emeltek, amiben a világ legszebb hercegnője várta a fiút.

Ezt követően az ifjú birtoka vette palotáját, és boldogan élt új otthonában.

Volt egy ember, aki nagyon megirigyelte a fiú gazdagságát és jó szerencséjét, és felkeresett egy boszorkányt, hogy megtudakolja, hogyan szerezhetné meg a fiútól az aranyalmát.

A boszorkány segítségével a férfinak sikerült elvennie az almát, s elérte, hogy eltűnjön a fiú csodaszép palotája. A hercegnő és a fiú értetlenül álltak, s keservesen siratták balsorsukat. A legény azt mondta a hercegnőnek, hogy jobb lesz, ha hazatér az apja házába, ő pedig itt marad, s kigondolja, mitévő legyen. Voltaképpen fogalma sem volt arról, mit tehetne, nem tudta mi történhetett, csak lógó orral bolyongott. Hamarosan találkozott egy öreg hölggyel, aki valójában a Szűzanya volt, ám erről a legénynek sejtelme sem volt. A Szűzanya megkérdezte tőle, hogy merrefelé tart.

– Céltalan az én utam – válaszolta a fiú -, hiszen azt sem tudom, mit tegyek.

– Figyelj rám, jól – mondta a Szűzanya-, menj csak tovább ezen az úton, s mielőtt az óramutató egyszer körbeér, találkozni fogsz egy csomó kövér macskával, de te ne is törődj velük. Csak ahhoz az egyhez menj oda, mely kicsiny és sovány. Vedd magadhoz, és vidd magaddal.

A fiú így is tett, s hamarosan szembetalálta magát a kigömbölyödött, jól táplált macskákkal, de egyikkel sem törődött, csak azt az egyet kereste, amelyik vékonyka volt és gyengécske. Mikor meglelte, felvette a karjába, és folytatta az útját.

Hamarosan elérte a partot, ahol meglátott egy hajót, és tengere szállt. Történetesen a hajón utazott az az ember is, aki ellopta tőle az aranyalmát. Mikor a férfi észrevette a fiút, elfogatta, és bezáratta egy toronyba. Ám a fiú nem volt egyedül, a sovány cica is mellette volt. A zárka őre minden nap csak egy szem babot adott a fiúnak ebédre, de a legény azt is megfelezte a cicával.

A cica eközben egerekre is vadászott, és akárhányat elkapott, mindegyiket odatette a fiú elé, hogy így mutassa, hogy megosztja vele a zsákmányát.

Egy nap, mikor a cica az egérlyuknál kukucskált, valaki egy papírt csúsztatott be a zárka ajtaja alatt. A levelet az egerek királya írta, és arra kérte a fiút, hogy szabadítsa meg őket a macskától, hagy éljenek békében.

A legény erre azt üzente vissza, hogy csak akkor tud az egérkirály kedvére tenni, ha visszaszerzik számára az aranyalmát, amit elloptak tőle.

Az egérkirály rögtön összehívta alattvalóit, és felkutatták a tolvajt, akinek az alma ott lógott a nyakában. Megvárták, míg a férfi elalszik, majd egymás hátára állva, felmásztak az ágyára, és megszerezték a nyakából az aranyalmát.

Elvitték a fiúhoz a toronyba, s a fiú rögtön szétnyitotta.

– Mit kívánsz tőlünk? – kérdezték az óriások.

– Vissza akarom kapni a palotámat és a hercegnőt vele együtt – mondta az ifjú.

A következő pillanatban már ott is találta magát a palotájában, oldalán a hercegnővel, akivel másnap megtartották az esküvőjüket. Boldogan éltek, s a legény odaköltöztette magához az édesanyját is. A kis sovány cica is ott élt velük, és a fiú olyan jól tartotta, hogy kis idő múlva már egyáltalán nem festett véznán és szerencsétlenül, hanem a világ legszebb cicája vált belőle.

♣Vége♣

Az illusztráció William Heath Robinson rajza alapján készült