Consiglieri Pedroso meséje

szerherc

Élt egyszer három herceg, akik nagyon jó barátok voltak. Egy napon éppen együtt sétáltak, mikor egy ablakban egy gyönyörű lányt pillantottak meg, aki az első pillantásra rabul ejtette mindhármuk szívét. Mindegyikük alig várta az alkalmat, hogy kettesben lehessen vele, ezért anélkül, hogy tudták volna, mindhárom találkát kért tőle. A lány az elsőnek azt mondta, hogy jöjjön el hozzá este tíz órakor, a másodikat arra kérte, hogy tizenegykor érkezzen, a harmadiknak pedig éjfélre adott találkát.
Tíz órakor meg is érkezett az első herceg, tizenegykor a második, éjfélkor meg a harmadik, és legnagyobb meglepetésére, találkozott mindkét barátjával.
– Azért akartál mindhármunkkal beszélni, mert valójában egyikünket sem veszed komolyan – mondta szemrehányóan a herceg a lánynak.
A lány válaszul azt felelte, hogy ez nem igaz, mert mindhárman nagyon tetszenek neki, és nem tud választani közöttük.
– Csakhogy nem választhatsz három férjet magadnak – szólt az egyik herceg -, tehát döntened kell, melyikünket akarod párodnak.
Ám a lány továbbra is erősködött, hogy nem tud dönteni közöttük.
A hercegek végül arra az elhatározásra jutottak, hogy felkerekednek egy hosszú útra, s mindegyikük egy-egy szép ajándékkal tér majd haza. Akinek az ajándéka a leginkább elnyeri a lány tetszését, azé lesz a keze.
Együtt indultak el, míg egy kereszteződéshez nem értek, ahonnan három irányba vezetett az út. Ott aztán szétváltak, s megegyeztek, hogy visszafelé itt találkoznak ismét.
Mind ment hát a saját útján tovább. Egyikük hamarosan egy idegen országba ért, ahol arra lett figyelmes, hogy az emberek izgatottan igyekeznek az asztalosműhely felé. A herceg kíváncsi lett, hogy mi lehet a nagy lelkesedés oka, ezért ő is arrafelé vette az irányt. Megdöbbenve látta, hogy az asztalosmester birtokában egy olyan csodálatos tükör van, melyet, ha valaki kézbe vesz, bárkit és bármit kér a tükörtől, megmutatja azt. Tüstént meg is vásárolta a tükröt, és igazán elégedettnek érezte magát:
– Sikerült egy csodálatos ajándékot találnom a kedvesemnek, ami bizonyára elnyeri majd a tetszését!
A második herceg eközben szintén egy idegen országba érkezett, ahol észrevette, hogy egy csomó ember gyülekezik egybe a főtéren. Megkérdezte, mi ennek az oka, mire azt válaszolták, hogy egy gyertyát szeretnének megvenni.
A herceg nem értette, hogy ugyan mi lehet olyan érdekes egy közönséges gyertyán, ami minden szegény ember portáján megtalálható.
– Ez nem egy közönséges gyertya – magyarázta neki az egyik ember. – Titokzatos varázserővel bír, mert ha egy halott ember kezébe rakják, az rögtön életre kel.
A herceg nem tétovázott, amint ezt meghallotta, azonnal megvette a gyertyát, és a lelkét nagy boldogság töltötte el.
– Ez a páratlan ajándék bizonyára lenyűgözi majd szívem választottját!
A harmadik herceg ezalatt egy távoli országba tévedt, ahol egy ember gyapjúszőnyegeket árult a piactéren, és az egyik darabért különösen sok pénzt kért. Mikor a herceg megkérdezte, hogy miért adja azt az egyet annyiért, amennyibe az összes együttesen kerül, az árus így felelt:
– Ez nem mindennapi szőnyeg, jó uram, mert ha ezt leteríti a földre, és rááll, egy pillanat alatt oda repíti, ahová csak kéri!
A herceg nem teketóriázott, megadta az árusnak, amit a szőnyegért kért, és nagy örömmel indult hazafelé.
– Ez a különleges szőnyeg bizonyára elkápráztatja majd a szerelmemet!
Mikor a három herceg újra találkozott az útkereszteződésnél, megmutatták egymásnak, hogy ki milyen ajándékot talált a leánynak.
Az első büszkén mutatta barátainak a mindent látó tükröt:
– Mutasd meg a kedvesemet! – mondta a tükörnek, s a következő pillanatban már meg is jelent benne a lány képmása. Csakhogy nem olyan volt, mikor utoljára látták. Fehér volt, mint a fal, mert halott volt.
A hercegek egészen kétségbeestek.
– Hamar, menjünk hozzá, mert ha ezt a gyertyát a kezébe adjuk, tüstént életre kel! – kiáltotta a második herceg.
– Siessünk, álljunk az én ajándékomra, a szőnyegemre, mert ez rögvest odarepít bennünket -szólt a harmadik.
Egy szempillantás alatt a lány mellett találták magukat, a kezébe tették a gyertyát, és az élet rögtön visszatért a testébe.
Mindhárman boldogok voltak, ám ezután mindegyik magának követelte a lány kezét:
– Ha nincs a tükör, sosem tudjuk meg, hogy a lány halott! – szólt az első herceg.
– De ha nincsen a gyertya, sosem tudtátok volna életre kelteni! – mondta a második.
– Igen ám, de ha nincs a szőnyeg, nem tudtunk volna olyan hamar visszaérni, hogy életre keltsük! – erősködött a harmadik.
Ekkor a lány hálás arccal lépett elébük, és így szólt:
– Nagyon köszönöm, hogy megmentettetek, mindhármótoknak joga van feleségül venni. De minthogy nekem nem lehet egyszerre három férjem, és én továbbra sem tudok dönteni közületek, így nem leszek egyikőtök felesége sem.
A lány bezárkózott a házába, a három herceg pedig csalódottan tért haza, és jó darabig ők sem dugták ki az orrukat otthonról, csak magukban szomorkodtak.

Illusztráció: John D. Batten és Helen Stratton rajzai alapján