A pók

Consiglieri Pedroso meséje

Élt egyszer egy legény, akinek nem igazán fűlt a foga, hogy elsajátítson valamilyen szakmát, de a szülei addig erősködtek, míg végül kitanulta a cipészmesterséget. Csakhogy amint az édesapja meghalt, a fiú máris felhagyott a cipőkészítéssel. Az anyja úgy megharagudott rá, hogy menten kitiltotta a házából, de a fiú nem búslakodott, csak ennyit szólt:

– Ne aggódjon, édesanyám, mert egy nap gazdag emberként fogok hazatérni! – mondta, és még hozzátette, hogy feleségül veszi az első nőnemű lényt, akivel az útja során szembetalálkozik.

Fogta az összes cipészszerszámját, meg egy kis elemózsiát, és elindult a nagyvilágba. Erdőkön és vadregényes tájakon át vezetett az útja, míg el nem ért egy nagy kőhöz, amire leült, hogy megpihenjen. Elővett a tarisznyájából egy darab kenyeret, és falatozni kezdett. Egyszercsak a kő alól előmászott egy nőstény pók, és a fiú amint rápillantott, felkiáltott:

– Te leszel a feleségem!

A kenyerébe vájt egy lyukat, beletette a kis pókot, és folytatta az útját. Éjt nappallá téve ment, mígnem a távolban meglátott egy öreg házat. Bement, a tarisznyáját pedig letette a földre. A pók tüstént előjött belőle, felmászott a falon, és a sarokban nekilátott a hálószövésnek.

– Bizony ilyen szorgos asszonyt akartam én, akinek ég a keze alatt a munka! – örvendezett a legény a pók sürgés-forgása láttán.

A fiú ezután elment a szomszéd faluba munkát keresni. Történetesen nem volt ott egyetlen cipész sem, így az emberek nagy örömmel fogadták, s máris igen sok feladattal látták el. Úgy tűnt, a fiú megcsinálta a szerencséjét, igen jól ment a sora, így felfogadott egy szolgálólányt, hogy az gondoskodjon a feleségéről odahaza. A fiú szépen be is bútorozta a házat, díszes cserépkályhát építtetett, aztán magára hagyta a pókot a szolgálólánnyal. A lány legnagyobb megdöbbenésére a pók ekkor megszólalt, és ráparancsolt, hogy alaposan takarítsa ki a házat, és készítsen valami igazán pompás étket. Mire a legény hazajött, a  ház ragyogott a tisztaságtól, és a vacsora olyan finom volt, hogy mind a tíz ujját megnyalta utána. Elégedetten pillantott fel a plafon sarkába, ahol a pók ücsörgött a hálója közepén.

– Lám, milyen jól választottam feleséget! – mondta derűs arccal.

A pók egy szép csipkét engedett le a mennyezetről, amit maga készített, s csinált belőle többet is, hogy azzal szépítse közös otthonukat. Így telt el egy esztendő. A legény meggazdagodott, és már dolgoznia sem kellett, mert megvolt mindenük, amit csak kívántak, bár ő maga sem tudta, honnan. Elérkezettnek látta az időt, hogy hazatérjen édesanyjához, ahogy azt megígérte. Felnyergelt két lovat, és így szólt a szolgálólányhoz:

– Téged magammal viszlek, mert megmondtam édesanyámnak, hogy megházasodom. Úgy foglak bemutatni, mint a feleségemet.

A lány boldogan tartott a fiúval. A pók eközben lemászott a plafonról, és kiment a tyúkólba, ahol már csak egy kakast talált. Felmászott a hátára, és ment a legény után. A legény és a szolgálólány elértek ahhoz a kőhöz, ahol a legény annak idején megpihent, és ahonnan a pók is előmászott. Ekkor észrevették a kakast, aki így kukorékolt:

„Kikkirikí!

Kukkurikú!

Megérkezett a királyné,

És őfelsége, az uralkodó!”

Abban a pillanatban a kő kettétörött, és csodás palota termett a helyébe. A pók gyönyörű hercegnővé változott, és nyomban meg is tartották az esküvőt a legénnyel. Az új király ezután elküldetett az édesanyjáért, hogy velük éljen a palotában, és ott maradt a szolgálólány is, akiből a királyné leghűbb udvarhölgye lett.