A balszerencse tornya

Portugál népmese Consiglieri Pedroso tollából

 

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy asszony, és annak három fia. Egy nap a legidősebb fiú úgy döntött, hogy felkerekedik szerencsét próbálni. Kérte az édesanyját, hogy adjon neki egy lovat és egy oroszlánt, aztán az édesanyja megáldotta, és a fiú útnak indult.

Ment-mendegélt, míg el nem ért egy öregasszonyhoz, aki éppen mosott az út mellett.

– Mit csinál itt, öreganyám? – kérdezte az ifjú.

– Hát mosok, édes fiam, és ezt fogom csinálni életem hátralévő részében.

A fiú észrevett a távolban egy magas tornyot, és megkérdezte a nénét:

– Meg tudja mondani, milyen torony az ott a messzeségben?

– Ó, gyermekem, az a balszerencse tornya, aki oda egyszer betér, nem jön vissza soha többé.

– Én bizony bemegyek abba a toronyba, és meglátja anyókám, hogy vissza is fogok térni, és maga még akkor is itt fogja mosni a ruháit – mondta elszántan a fiú, és egyenest a torony felé indult.

Mikor elérte a tornyot, látta, hogy az valójában egy fogadó. Nem volt odabent más, csak egy idős asszony, és a fiú szállást kért tőle éjszakára.

– Rendben van, fiam, megszállhatsz, de elébb fogd ezt a kulcsot, és nyisd ki vele az istállót – mondta az asszony, majd átnyújtott egy hosszú hajtincset a fiúnak, és így folytatta. – Ezzel kösd meg a lovad és az oroszlánt.

A fiú így is tett. Bevitte két útitársát az istállóba, a nyakuk köré fonta a hajtincset, megkötötte őket, aztán visszatért az asszonyhoz.

Megkérdezte tőle, mit tud adni vacsorára, mert már nagyon korgott a gyomra a hosszú út után.

– Á, szóval enni akarsz? – kérdezte az asszony. – Rendben, fiacskám, de előbb birkózzunk meg egymással.

A fiú nem igen akart birokra kelni egy idős asszonnyal, de nem volt más választása. Hamar rájött, hogy nem is olyan gyenge nénikével van dolga, mint gondolta, mert ellenfele hamar legyűrte őt. Az asszony ugyanis egy gonosz boszorkány volt, és a fiú sehogy sem bírt vele. Segítségül hívta a lovat és az oroszlánt, de abban a pillanatban vészjósló hangon felkiáltott a néne:

– Nincsen többé gyenge hajtincs, van helyette erős bilincs! Vékony hajszál változzál át, erős lánc tartsa a lovat s az oroszlánt!

Ekkor a ló és az oroszlán nyakára kötött hajtincs erős lánccá változott, és nem tudtak a fiú segítségére sietni. Az ifjú sorsa bevégeztetett, a boszorkány végzett vele, és eltemette egy sírba, ahol a boszorka eddigi áldozatai feküdtek.

Eltelt egy kis idő, s odahaza már kezdtek aggódni, hogy hol maradhat a fiú ennyi ideig. A középső fiú úgy döntött, bátyja nyomába ered. Kért az anyjától egy lovat és egy oroszlánt, no meg persze anyai áldását. Az anyja rimánkodott, hogy ne menjen sehová:

– Hová mennél egyedül, édes fiam? Úgy akarsz járni, mint a testvéred, akinek hírét se hallani? – Ne féljen, édesanyám, vissza fogok térni a testvéremmel együtt.

Hiába intette az anyja, a fiú nekivágott az ismeretlennek, és hamarosan elért az út szélén mosó öreg nénéhez.

– Mit csinál itt néném? – kérdezte.

– Ruhákat mosok, fiam, és ezt is fogom csinálni egész életemben.

– Hát azt meg tudja nekem mondani, hogy amott az miféle torony?

– Jaj, gyermekem, az a balszerencse tornya, aki oda belép, sosem tér vissza. Járt erre egy fiú, és azóta sem láttam errefelé.

– Ne aggódjon, néném, én bemegyek, és biztosan vissza is térek, s akkor maga még mindig itt fogja mosni a ruhákat.

A fiú rögtön sejtette, hogy az asszony a testvéréről beszélt, és már alig várta, hogy elérje a tornyot, és újra lássa a bátyját. Hamarosan elérte a tornyot, és ő is szállást kért éjszakára.

– Máris adok, fiacskám – mondta a boszorkány nyájas hangon -, de elébb fogd az istálló kulcsát, és ezzel a hajtinccsel kösd meg a lovad s az oroszlánt.

A fiú úgy tett, ahogy a boszorkány mondta, aztán hamar visszatért a fogadóba, és megkérdezte milyen étel akad vacsorára.

– Ó, hát enni akarsz, fiacskám? Persze-persze, mindjárt adok egy kis harapnivalót, de elébb birkózzunk meg!

A fiúnak gyanús volt a dolog, rögtön a ló és az oroszlán segítségéért kiáltott, de a boszorkány sem hagyta annyiban dolgot, és fennhangon mondta el a varázsigét:

– Nincsen többé gyenge hajtincs, van helyette erős bilincs! Vékony hajszál változzál át, erős lánc tartsa a lovat s az oroszlánt!

A ló és az oroszlán ezúttal sem tudtak segíteni, a középső ifjút is megölte a boszorkány.

Miután a két fiú nem tért haza, egyre nyugtalanabb lett édesanyjuk, és legkisebb testvérük. Az ifjú nem bírta tovább nézni édesanyja szomorúságát, kért tőle egy lovat, egy oroszlánt, no meg az áldását, és elhatározta, addig nem megy haza, míg meg nem találta a testvéreit.

Hosszú utazás után ő is ráakadt az öregasszonyra, aki az út mellett mosott.

– Mit csinál itt, öreganyám? – szólította meg a fiú.

– Drága fiam, ruhákat mosok, és ezt fogom csinálni egész életemben. Történt ugyanis, hogy egyszer vasárnap is mostam, és arra jött egy szegény ember, és megkérdezte tőlem, hogy lehetséges, hogy én még vasárnap is mosok. Erre azt feleltem, hogy azért, mert vasárnap is ennem kell valamit, az ember pedig azt mondta nekem, hogy akkor mostantól egész életemen át mosnom kell!

A fiú végighallgatta az asszonyt, aztán megkérdezte, hogy miféle torony látszik a távolból.

– Jaj, fiam, az a balszerencse tornya, aki oda betér, vissza többé sose tér! Két fiú járt erre, s azóta sem láttam színüket.

– Azok a testvéreim lehettek, és addig nem tágítok, míg haza nem térek velük együtt.

Mikor a fiú elérte a tornyot, a boszorkány neki is odaadta az istálló kulcsát és a hajtincset, hogy kösse meg a lovat és az oroszlánt. Ám a fiú ahelyett, hogy megkötötte volna őket, egy ollóval kis darabokra vágta a hajtincset. Akkor visszatért a fogadóba, és megkérdezte a boszorkányt, mit ad vacsorára.

– Máris kapsz valamit, fiacskám, de előbb birkózz meg velem! – mondta a néne.

A fiú azonnal szólította a lovat és az oroszlánt, de a boszorka sem tétlenkedett, és felkiáltott:

– Nincsen többé gyenge hajtincs, van helyette erős bilincs! Vékony hajszál változzál át, erős lánc tartsa a lovat s az oroszlánt!

De a hajtincs ezúttal nem köthette meg őket, mert a fiú miután felvágta, a tengerbe hajította a darabokat. A ló és az oroszlán is hamar a fiú segítségére siettek.

– Most aztán mondd meg te boszorka, hol vannak a testvéreim, vagy vége az életednek! – szólt elszántan a fiú. A boszorkánynak nem volt más választása, bevallotta, mi történt, és hogy hová ásta el a testvéreket. Ezután adott egy olyan kenőcsöt, amit a halott fiúk orra alá tartott, és attól életre keltek. A három testvér boldogan üdvözölte egymást, de nem feledkeztek meg a gonosz boszorkányról sem, akit ott helyben el is temettek a saját sírjába.

 

♣Vége♣